Mario + Rabbids Kingdom Battle – Vannak játékok amik konzolt adnak el

Mario már majdnem az idők kezdete óta velünk van. És most a Ubisoft is megcsinálta a saját verzióját, kellettek mellé a nyulak, viszont ez lehet az egyik játék, ami miatt igazán megéri Switch-et venni.

Jellemzően lemaradtunk arról, hogy a Switch nyitócímmel is tudjuk gazdagítani a repertoárunk, így a Legend Of Zelda Breath Of The Wild cikkünk, miért is lenne értelme okokból meg sem jelent. És bár már úton van pár Switch tesztünk indie fejlesztőktől, a PlayOn-tól kapott Mario + Rabbids Kingdom Battle az a cím, amivel igazán beleugrunk a Switch játékok tengerébe.  

Nos, a játék a szokásos Switch tokban érkezik, és ellentétben a többi általunk már beszerzett játékkal, ehhez papírokat is adnak. Ez egy fura dolog, viszont csak a szokásos, ne nyelessük le a kistestvérrel a kártyát vagy lélegezzük be magunk azt. Persze ez nem megoldható, mert az összes kártya olyan ízzel rendelkezik, hogy azt el nem tudja képzelni senki. De onnantól, hogy beletesszük a játékot ezekkel nem kell foglalkozni.

Mario + Rabbids Kingdom Battle

A mai világban a több gigabyte méretű patchek az első napon már nem szokatlanok, és erre számítottam is a Ubisofttól, viszont egészen kellemeset csalódtam a 91MB körüli frissítés láttán. Az indítás után végig kell néznünk egy videót, ennek az átugratására még, ha akarjuk sincsen lehetőség. Ebben megkapjuk a történetet. Egy vélhetően Mario által kreált virtuális valóságszemüveg által, életre keltenek egy mosógépet, amivel beszippantják magukat a vízszerelő kalandjaiból már ismert Mushroom Kingdomba, ahol éppen egy ünneplés zajlik. Ennek a közepébe belecsöppenve rombolnak szét mindent, az addigra Mario karakterek kinézetét felvevő nyulak, és nekünk a jó oldalon állók segítségével kell megakadályozni, hogy ez így is maradjon, illetve újraépíteni a királyságot.  

A játékmenet nem sokban különbözhet attól, amit fiatalabb olvasók az XCOM Enemy Unknown-tól, idősebbek pedig az eredeti X-COM játékokból ismerhetnek. Csapatban lépéseket teszünk a csatamezőkön és győzzük le az ellenfeleket, akik különböző nyulak lehetnek, az egészen kicsiktől, az akkorákig, amik lecsapnak minket akár két-három erősebb ütésből. A csapatunkban egyszerre maximum három karakter lehet, ezek vegyesen érkezhetnek akár a Nintendo által kreált világból, vagy a Ubisoft féle nyulak közül. Ezek speciális képességek és támadási lehetőségek terén különböznek. Általában érdemes egy gyógyító, egy erős/tankosabb támadó és egy gyors támadóból állnia a csapatunknak. Ugyanis ez alapfelállás, amit a tutorial során is kapunk. Az alapcsapat Marioból, Nyúl Luigiből és Nyúl Peachből áll. Később amikor feloldunk karaktereket, akkor eljutunk újabb és újabb karaktereket megnyitásához, mi magunk válogathatjuk össze azokat, akikkel játszhatunk. Menet közben pedig alkatrészeket, gyűjthető relikviákat és aranytallérokat gyűjthetünk össze. Előbbi kettő nem sok mindenre használható, pláne nem a játék korai szakaszában, viszont a tallérok nagyon is fontosak, ezekből vehetünk magunknak fegyvereket, hogy gyorsabban vagy eredményesebben tudjuk a másvilágra küldeni az ellenfeleket. Egy idő után szükséges lesz, hogy megvegyük a fegyvereket, mert már a második világban egyre nagyobb és harciasabb nyulakat fog ellenünk küldeni a gép, akik még a könnyű szint ellenére is komolyan támadnak minket és nem hagyják, hogy nyerjünk.
Mario + Rabbids Kingdom BattleA különböző csatajelentek háromféle opcióból állnak. Első lehetőség a “nyírjunk ki mindenkit, aki a harctéren van”. Második a “jussunk el egy pontra, ami jellemzően a pálya másik végén van”. A harmadik pedig az “öljünk meg x ellenfelet”. Ha ezeket teljesítjük, akkor továbbhaladhatunk. Azt a hatalmas tényt leszámítva, hogy Mario fegyverrel rendelkezik még ha csak egy energiavetővel is, nehéz túllépni hiszen a Nintendo erre korábban kínosan ügyelt. Mario egy gyerekeknek szánt karakter, akinek nem szabadna semmifajta lőfegyverrel rendelkeznie. Mégis a játék annyira természetesnek veszi, hogy az már meglepő. A játék hatalmas időkre be tud szippantani, ezért is kellett megkérnem Sorler-t hogy tegye ennyivel későbbre, mert a próbálkozást próbálkozással követő játékstílus sok időt el tud venni az ember életéből.  

Grafika terén lehetne felhozni ellenérveket, de abban a pillanatban, hogy rájövünk, hogy a játék a Division motorjával fut, ehhez képest a grafika rajzfilmes és gyönyörű. Valahogy a Switch képernyője egy kicsit szebb színeket produkál, mint mondjuk a korábban említett Breath Of The Wild esetében. És bár a felbontás nem az igazi (dokkolt módban maximum 900p) és néha az FPS is bezuhan, a játékélményben ez igazi változást nem okoz.

Bronze TrophyFontos szempont a grafika mellett, hogy mennyi ideig tudjuk űzni a játékot. Nos, ez egy újabb piros pont a fejlesztők számára, ugyanis a Switch nem túl hatalmas akkumulátorával, amivel a Zeldát nem biztos, hogy teljes három órán keresztül tudjuk játszani, a Mario + Rabbids közben majdnem hatot is el tudtam érni, szinte folyamatos játék mellett, automatikus fényerőt használva. Ha pedig leülünk a TV elé és dokkolt módban játszunk, akkor sem fogjuk feladni túl hamar, mert egyszerűen még a vereség is arra késztet, hogy csak még egy kört meg mégegyet, hogy végre meg tudjam ölni azokat a pörkölt szökevényeket és tovább tudjak haladni. Ez nekem sokat segített abban a kérdésben, hogy később lesz-e kedvem vagy erőm játszani a teszt után. És egyelőre úgy tűnik, hogy nagyon brutálisan beszippant a világa. Ez pedig kevés játékról tudtam elmondani eddig.  

Biztos felmerült már egyikőtökben legalább a kérdés, hogy tök szép és jó ez így mind, de egy Ubisoft játékról beszélünk, hol vannak már a bugok? Nos sehol, mert azok nincsenek. A játék teljesen jól játszható volt az első perctől az utolsóig és kellemes volt látnom, hogy igen, a franciák még ilyet is tudnak. Nem furcsa ez persze, hiszen a fejlesztőknek le kellett nyűgözniük Mijamoto Sigerut a figura eredeti kitalálóját, hiszen az ő és a Nintendo áldása nélkül lehetetlen lett volna ez az egész játék. Azt már egy korábbi interjú során megtudtuk, hogy eredetileg a Mijamoto által készített modellek nélkül dolgoztak, és így készült el az a változat, amivel lenyűgözték eléggé a Nintendo fejeseit, hogy elkészülhessen az, amit most a kezünkben fogunk.

Mario + Rabbids Kingdom Battle

Végre mondhatom azt, hogy elkészült egy olyan játék a Switch platformra, amivel a Nintendo még azelőtt eladhat egy rakat tonnányi konzolt, hogy a saját igazi ágyúja, ami mindenkinek tetszik, azaz a Mario Odessy piacra kerülne. Én nagyon bízom a platfrom sikerében és már talán most látszik, hogy nem ez lesz az utolsó külső AAA cím, ami megjelenik rá. Mert bár jobbára gyerekeknek készült és könnyen értelmezhető, könnyen rá lehet hangolódni a Mario + Rabbids Kingdom Battle nem csak nekik szól ez a játék, mindenkinek egyformán tud a kedvére tenni, legyen az kicsi vagy nagy. Egy hatalmas világot nyit meg nekünk, amiben tudunk kalandozni hosszú játékidőt és elég tennivalót ígér ahhoz, hogy ha már van a britokodban egy Switch, akkor mindenképpen megérheti megvenni, ha pedig nincsen, de gondolkodtunk rajta akkor itt van az a cím, ami miatt érdemes rátaposni a gázra. Ha nem akartál Switch-et venni sosem, nem ez lesz az a cím, ami meg fogja váltani a világodat. Arra viszont elég volt, hogy az első tökéletes pontszámú játékot hozza nekünk.  

Értékelés : 10/10  

A játékot a PlayOn-tól kaptuk tesztelésre, köszönjük.