Lawbreakers – Az első játék, amit visszaváltottam Steamen 

De miért is kezdem ezzel a cikket, merülhet fel a kérdés. Nos nem véletlen ugyanis a Lawbreakers az idei év legnagyobb csalódása számomra. Nézzük is meg, hogy miért!

Eddig még nem fordult elő, hogy egyáltalán tesztidőszak alatt elgondolkodtam azon, hogy egy másik platformra megvegyem a játékot, viszont ha nem tettem volna, akkor a cikk hasonló hangvételt vett volna, mint a Destiny 2 PS4 változatának esetében. Ugyanis az LB is PS4-en érkezett hozzánk, ahol egy nagyon érdekes, de a mechanikája miatt, konzolon irányíthatatlan játékot ismertem meg, amiben szerintem lehet potenciál. Tetszett a harcrendszer tetszett az atmoszféra, és úgy az egész játék magában, még akkor is ha bénaságom okán, a halálaim száma a többszöröse volt annak, ahányat ölni tudtam egy mérkőzés alatt. Ekkor határoztam el. hogy egy leárazás alkalmával megveszem PC-re és egeres billentyűzetes irányítás segítségével megnézem nektek, mit is tud pontosan a játék. De miután leszenvedtem a 20GB-os játékot PC-re a lassú internetkapcsolat a rémálmom viszont sajnos más opció nincsen a dologra. És amikor elindítom és keresnék egy meccset amikor 15 perc után sem történt semmi, akkor jöttem rá, hogy hiába egy jó ötlet ha a megvalósításra senki sem kíváncsi.

Lawbreakers

A játéknak semmi története nincsen, a törvény és a törvényszegők harcolnak egymás ellen egy relatív kicsi pályán, olyan sebességgel ugrálva. amit kontroller segítségével játszani nagyon nehéz. Nem elég. hogy ugrálni kell és futni mint Sonic, de a pálya rendelkezik egy olyan résszel is, ahol nincsen gravitáció és akár verekedve is tudunk embereket gyilkolni. Két irányból lehet megnézni a játékot, egyrészt nézhetjük, mint egy Quake klónt, ami talán pont a legrosszabbkor adtak ki. De nézhetjük úgy is, mint egy új versenyzőt az Esport játékok tengerében. Egyik ág sem túlzottan fényes. Viszont ennél talán csak az a rosszabb, hogy a játék egyszerre minden akar lenni. Mint egy Quake klón. ami fel van javítva itt-ott egy nagyon jó játék, csak egyetlen baj van. Az időzítés nem is olyan régen a Bethesda bejelentett egy játékot. amit úgy hívnak. hogy Quake Champions és ez az a játék. amivel a rajongók igazán átélhetik azt az érzést. amit utoljára a 90’-es években, amikor még a Quake 3 Arena dominálta az FPS játékok piacát. Lehet. hogy az időzítés rossz, viszont. ha a játék jó vagy van benne mit csinálni a többjátékos mód mellett, akkor minden rendben, nem igaz? Nos itt a másik gond. Nincsen benne semmi mód egyedül játékra. Csak és kizárólag online tudunk játszani és annál a pontnál amikor úgy döntöttem. hogy visszaváltom összesen 58 ember játszott vele. és ez okozza majd a halálát is a címnek később. Viszont ezen felül legalább vannak olyan faktorok. amik előre mutatnak, ha nem is fényévekkel, de érdekes lehetőséget biztosítanak majd a Quake számára, ha úgy alakul.

Az egész játék arra épül, hogy mindennél többet ugrándozzunk és repüljünk pontok között. De több módban vethetnénk össze képességeinket a többi játékossal. Kezdetnek az Overcharge mód érkezik, amiben gyakorlatilag egy módosított Capture the Flag módot, amiben csak egy akkumulátort kapnak a játékosok, amit el kell lopni majd egészen addig védeni amíg feltölt. Ezután 20 másodperccel kap egy pontot a csapat, három pont pedig a teljes győzelmet jelenti. A vicces az, hogy a feltöltés nem veszik el. Tehát ha az ellenfél fel is tölt mondjuk 99%-ot akkor utána megszerezve még megnyerhetjük a mérkőzést. Ezt követi az Uplink mód, ami nem sokban különbözik, mindössze annyival, hogy a megvédendő pont egy helyen van, és a százalékok nem magához a tárgyhoz kötődnek hanem a csapathoz, akik éppen védik azt. Következik a Turf War mód, amiben három pontot kell elfoglalni és ezzel pontokat gyűjteni. Minden foglalás egy pont és amikor eléri egy adott csapat a 16 pontot akkor nyerték meg a játékot. Ha mindkét csapat elfoglalt már 15 pontot sikeresen akkor egy hosszabbítás történik, ahol az első kettő vagy három pontot elfoglaló csapat nyer. A Blitzball egy inkább focisra hasonlító játékmód, ahol meg kell szerezni a labdát majd 30 másodpercen belül eljutni az ellenfél „kapujához” és pontot szerezni. Ha ez nem sikerül a labda felrobban megölve azt, aki hordozza, és visszakerül középre. Ha sikerül megölni valakit akkor a 30 másodperc újraindul annak, aki felvette. Az első csapat, aki 5 pontot ér el vagy a legtöbbet 15 perc után nyer. És végül az Occupy ami leginkább egy hardpoint módra hasonlít viszont csak egy pontot foglalhatunk el, amit tartani is kell, 45 másodpercenként máshol jelenik meg a pont és 10 másodperc szünet után aktiválódik. Az a csapat nyer, akik előbb szereznek 200 pontot vagy a legtöbbet 15 perc alatt. Viszont természetesen FPS játék manapság nem létezhez képességek nélkül, így ezt sem ússzuk meg. A karakterek különböznek minden tekintetben. Van, aki elsődlegesen lőni tud, van, aki kardokkal rohangál és így tovább, nagyon összetett a játék ebből a szempontból. Itt jön be az a rész, hogy inkább a Blizzard féle Overwatchot másolja sem, mint a Bethesda játékát. És itt mielőtt valaki belém kötne nem úgy értem a másolatot, hogy egy az egyben lemásolták, sőt még úgy sem, hogy a két játék megegyezik. Azért nevezzük másolatnak vagy klónnak, mert a két játék működési elve nagyon hasonló így amikor játszunk akkor nem kell teljesen újra megtanulni a szabályokat vagy a működési elvét hiszen minden kézre fog állni szinte az első pillanattól.

Lawbreakers

Ami viszont nagyon remekül sikerült az a zene és a grafika. Zeneileg a játék igyekszik eléggé pörgős maradni ahhoz képest, amit a képernyőn látunk miközben még konzolon is úgy tud kinézni az egész mintha le akarna mászni a képernyőről. Konzolos környezetben legelső generációs PS4-en teszteltük míg PC-n a szokásos AMD Phenom II X6 1055T és HD7970 kombináción, és míg a konzolos változat sokkal inkább 30FPS sebességűnek érződött, PC-n ezzel a konfigurációval sem volt lehetetlen a legmagasabb beállítások közelében 60FPS-t elérni. Mivel esport játékról beszélünk természetesen a minél magasabb képfrissítés lenne a lényeg, így örömteli hír lesz mindenkinek, aki ezek után még meg akarja vásárolni a játékot, hogy állítható a maximális FPS az összes gyakoribb frissítési sebességre, így nem kell aggódni szakadások és furcsa megjelenítés miatt. Természetesen a játék alatt futó engine mi más lehetne, mint Unreal Engine 4, ennek megfelelően is néz ki és paraméterezhező. Lenyűgöző a látvány a különböző modern épületek magukkal ragadnak és nagyon jól is néznek ki, de ezen túl menőleg nem sokat lehet elmondani. A pálya természetesen akkora, hogy könnyedén lehessen rohangálni benne.

Lawbreakers

Law és Breaker oldalon is kilenc karaktert kapunk ezek mindegyike választható játék közben, de egyszerre quick módban két egyforma hőssel mehetünk míg „Boss League” módban pedig nem lehet egy osztályt kétszer kiválasztani nehogy emiatt akár csak a legkisebb előnyhöz is juthassunk egy-egy erősebb osztály többszörös megléte miatt. Váltani közöttük lehet akár halál után, legalábbis Quickplay módban biztosan, sajnos nem jutottam el odáig, hogy „Boss League” meccset játszhassak.

Összegezve én nagyon vártam a Lawbreakerst és nagyon reméltem, hogy sikeres lesz. És PS4-en egyelőre úgy néz ki, hogy sikeres is a játék, többek között emberi idő alatt képes a játék meccset találni, ami, mint tudjuk a PC verzióról nehezen mondható el. Viszont ennek is megvan a mögöttes oka. Egészen pontosan úgy hívják, hogy Hori Tac és valahogy az Overwatchban sokkal gyakoribbak a billentyűzettel és egérrel játszó emberek, mint a Lawbreakersben, így aki értelmes szórakoztató hiper gyors FPS-t keres annak sajnos nem nagyon marad más, mint tesztünk alanya, ahol az ilyen szuperképességű játékosok száma jóval kevesebb sőt a tesztelés alatt csupán egy olyannal találkoztam, aki szemet szúrt. Ezzel együtt, ha nem az Overwatch, akkor bizony a Quake Champions esetleges konzolos megjelenése fogja romba dönteni a fejlesztő csapat minden reményét, ami sajnos nagyon fájdalmas látvány nekem. De az amúgy is telített piacra egy olyan játékkal jelentkezni, amiből már van kettő nagy és neves kiadóktól rossz ötlet volt.

Értékelés (PS4) 6/10
Értékelés (PC) 1/10

A PS4-es változathoz tartozó kódot köszönjük a játék fejlesztőinek
brarid