Party Golf – Nem véletlen az elnevezés 

Mióta nyers dominanciáját elvesztette a piacon, a Nintendo nagyon minőségi Party játékokra alkalmas konzolokat pakolt le az asztalra, a Switch esetében ez már megkérdőjelezhető ugyan, viszont annyi biztos a fejlesztők ilyen célra is látnak benne fantáziát.

Történetet nehezen fogunk találni egy olyan játékban, aminek a legfontosabb eleme a barátainkkal való játék, ezen belül pedig egy labda célbajuttatása a lehető legrövidebb időn belül. De keresni is kár, már most mondhatom, hogy nincsen. Játékunk alapvetően négy személy egymás elleni párharcára készült, ahol mindenféle változatos terepen kell egy mondjuk golf labdát a megfelelő pontra juttatni ezzel megnyerve a játékot. Nincsen túlbonyolítva az alapfeladat, de könnyen kavarhatjuk úgy a szabályokat, hogy a végén komoly kihívásnak tűnjön egyáltalán a célterület közelébe kerülni. Nem csak a pályát variálhatjuk szabadon, kezdve egy nekünk kedvező főleg lefele ívelő darabbal, egészen az össze-vissza különböző “kanyonokban” körbe-körbe keringős megoldásokon át, egészen a szimplán csak felfele kell menni és reménykedni, hogy előbb-utóbb eléri a golyó a neki szánt pozíciót. De ha ez nem lenne elég, akkor ott a lehetőség, hogy különféle általunk beállítható szabályokkal tegyük érdekessé. Számít-e a helyezés szempontjából, hogy mennyire vagyunk közel, vagy csak akkor érjen próbálkozásunk bármit is ha betalálunk? Esetleg induljunk a térkép négy sarkából, ezzel adott esetben előnyhöz segítve egyik másik játékost? Ezek mind-mind lehetőségek. De ha ez nem elég, akkor egy rakat különféle erősítés is bekapcsolható. Ezek közül talán még a legbarátságosabb az, amikor ugorhatunk egyet miközben repülünk. De van arra Is lehetőség, hogy akár röppályát változtassunk menet közben. Ezek a kiegészítők sajnos nem kapcsolhatóak be egyszerre, de már egy rásegítés is hatalmas löketet adhat akármelyik játékosnak.

Party Golf

Írtam fentebb, hogy egy “mondjuk Golf labdát” azt az apró kitételt kihagytam, hogy nem golfozók vagyunk, akik ütők segítségével próbálkoznak, hanem a szó legszorosabb értelmében mi magunk vagyunk a labda. És talán ebből jön a játék legnagyobb mókafaktora is, hiszen, ha már minden más elveszett akkor még mindig ott a lehetőség, hogy arrébb taszajtsuk az éppen előttünk a célra érkező barátunkat vagy a robotot, aki nagyon próbálkozik.

Mesélhetnék itt naphosszat a különféle modifikátorokról, vagy akár a pályákról, de egyrészt az biztosan nem érné el a neki szánt célt, hiszen a játék képernyőjét nézve leírni a lehetőségeket nem éppen egy bemutató kategóriás valami, viszont szerencsémre volt esélyem kipróbálni többedmagammal és egyedül is a konzolt használva így nagyon remélem, hogy elég árnyalt képet tudok adni.

Party Golf

Ha egyedül akarsz játszani, akkor nem javaslom a cím beszerzését, így röviden és tömören, hiszen a Party megnevezés nem véletlen. A játék arra született, hogy sokan játszanak vele egyszerre. Illetve persze megfelelő népszerűségi indexet feltételezve lehet, hogy a maximálisan négy játékos nem sok, viszont főleg iszogatás közben jobban el lehet lenni ezzel, mint egy Kinect vagy Playstation Move játékkal, annyi biztos.

Miért is hiszem ez? Nagyon egyszerű. Előbbi készülékek arra lettek kitalálva, hogy az ember mozgást végezzen egy szobában, ahol egyébként jobbára a konzol előtt szokott ülni, ez addig a pontig szép, amíg egy átlagos mennyiségű alkoholt nem keverünk ebbe bele, hiszen onnantól a mozgáskordináció elkezd a legtöbb ember esetében konvergálni a nullához, míg az ide-oda ugrálás idő előtti gyomortartalomürítést eredményezhez sokaknál. Viszont a Switch legtöbb Party játéka a konzol sajátosságaiból adódóan nagy valószínűséggel megáll majd annál a pontnál, hogy a kezünket rázzuk. De jelen tesztünk alanyának esetében még emiatt sem kell aggódni, hiszen egy egész kör lejátszható összesen kettő joycon vezérlő használatával. Szükségünk van a Joystickra illetve egy gombra, hogy kilőhessük magunkat. Adott esetben egy plusz gomb még bejöhet a játékba, de ez leginkább olyankor, ha alkalmazunk rásegítéseket. Nem nagyon ismerek olyan embert, aki addig tudja magát tölteni következmények nélkül, hogy két gomb és egy Joystick használata gondot okozzon neki. És ebben rejlik a Party Golf szépsége is, hiszen bárki felkaphatja legyen az részeg vagy gyerek, és minden probléma nélkül egy-két elrontott kör után jól tudja magát érezni. (előbbi esetben lehet még az elrontott körök is sikerélményként regisztrálódnak)

Party Golf

Grafikailag sem kell egy hatalmas eresztésre gondolni. Egyszerű pasztelszínekkel operál a játék a háttérben a pályák kirajzolásához, a játékosok pedig könnyen felimerhető Neon színben pompáznak. Viszont egy biztos, ha nem egyedül játszunk, akkor erősen javasolt a játékot lehallkítani és átadni a zene helyét valami másnak, ami mondjuk az előbb említett házibulis megoldás esetében nem is okozhat nagy gondot senkinek. Nem rossz a zene, de nem annyira a Party szemléletet képviseli, mint azt reméltem volna. Arra sem árt odafigyelni hogy a játékot érdemes dokkolt módban játszani, ha többen vagyunk.

Nagyon érdekesek azok a videók, amikkel a Nintendo anno harangozta a gépet, hogy igen ezzel akár a park kellős közepén is tudni fogtok játszani. Nem, nem fogtok, annyira kicsi minden a kijelzőn hogy igazából szinte csak és kizárólag egyedüli játékra alkalmas ebben a módban a gép, ha pedig már négyen vagyunk, majdhogynem kötelező a külső képernyő használata. Irányításilag tényleg nem kell sok hozzá, viszont legalább a konzol összes lehetőségét támogatja. Ha összegeznem kellene akkor azt tudnám mondani, hogy egy kellemes játékot kapunk, amit viszont a legkevésbé sem éri meg azzal a céllal beszerezni, hogy mi ezzel majd egyedül fogunk játszani. Lehet és ebben a módban is minden a rendelkezésünkre áll, viszont nem ajánlott mert nagyjából kettő meccs után unalmasabb lesz, mint a hirdetések a mobiljátékokban. Ezt leszámítva egy kellemes cím, amire nagy valószínűséggel a fejlesztőknek nem volt sok ideje, hiszen alig pár hónappal a Switch megjelenése után került piacra és ilyenkor Indie fejlesztőktől értékelhető tartalmat én még nem vártam volna el. Szintén az olcsóbb címek közé tartozik, így akár a buli közepén megvéve sem fogjuk másnap úgy érezni, hogy egy rakás pénzt szórtunk ki az ablakon. De ha a Party játékok királya a cél, akkor még az aktuális Mario Party kiadásra sajnos várni kell.  

Értékelés: 7/10

A játékot köszönjük a fejlesztőnek.