Detroit: Become Human – Interaktív film vagy játék

Detroit: Become Human

Adhatnék jobb címet, beszélhetnék a témában megjelent könyvekről, de a Quantic Dream egyszerűbben oldotta meg és letettek egy olyan címet az asztalra, amitől ez nem is merül fel bennünk. 

Történetünk szerint 2038-ban már nem kell nekünk elvégezni minden olyan feladatot, amit nem akarunk, hanem androidok fognak megoldani minden olyan problémára, ami derogál az embereknek. Lesznek háztartást vezető vagy rendőröket segítő androidok, és persze minden eladót gépekre fog cserélni a CyberLife. Viszont annyira sokan lesznek már, hogy a hálózatukon belül elkezd terjedni össze-vissza egy „betegség”, ami nagyjából és egészében annyiban merül ki, hogy elkezdenek gondolkodni és saját érzelmekkel, illetve tudással bírni a cselekedeteik kapcsán. Adott esetben, akár megtagadhatják tulajdonosaik parancsait is. Ennek a közepébe csöppenünk bele Conorral, aki egy nagyon fejlett prototípus és feladata, hogy segítse a rendőrséget nagyjából minden egyes felmerülő esetben. Emelett később haladhatunk tovább a történetben úgyis, mint Markus a házvezető android, akinek a feladata egy idős és rokkant ember ellátása. Ez az ember egy festő, aki kifejezetten jól él, és ettől megengedheti magának, hogy egy eléggé fejlett modellt tartson otthon, aki akár nélküle is el tud menni boltba vagy adott esetben festeni is. Harmadik szereplőnk pedig Kara, aki egy munkájából kiesett vállakozónak dolgozik és a lányát látja el, valamint főz mindenkinek.
Sajnos mindhárman elkapják a betegséget és elkezdenek Deviánsként viselkedni. Látszólag oka erre egyedül Karának van. Az ő esetében ugyanis már egyszer tulajdonosa annyira megverte miközben azt akarta megakadályozni, hogy lányát bántalmazza erőteljesen kábítószer által indukált állapotban. Markus megvédi magát, a tulajdonosa gyermekétől, mikor az rátámad idegességében. Connor pedig irracionális döntéseket hoz ezzel a nyomozás egészét veszélyeztetve. Egyik sem olyan dolog, aminek meg szabadna történnie. Viszont a történet csak ezek után kezd el bonyolódni. Markus az öntudatra kelt androidok vezetőjeként tetszeleg, Kara próbál Kanadába menekülni, míg Connor küzd azzal, hogy mit és hogyan követhet el a CyberLife alkalmazásában. Egyik sem szép kilátás és az sem sokkal jobb, hogy ez nem egy hollywoodi film. Adott esetben pedig nem más itt a helyzet, mint hogy a happy end helyett az összes főszereplőnk életét veszíti. Érdekesség viszont, hogy a Connor mellé kiosztott nyomozó erőteljesen hasonlít karaktervonásait tekintve arra a karakterre, akit Will Smith alakított az Én a Robot című filmben. Ahol is egyébként a Sunny nevű robot sokban hasonlít arra az életvitelre és stílusra, amit Markus képvisel. Ezt az egyetlen olyan párhuzamot tudtam levonni, aminek még úgy ahogy értelme is volt. De nézzük akkor hogyan is kell játszani.

Detroit: Become Human

Abban a tekintetben indul az egész, hogy döntéseket kell hoznunk, ennek a teljes súlyával ül az egész a vállunkra ugyanis, ha valamit nagyon rosszul csinálunk, akkor bizony könnyen előállhat az a helyzet, hogy gyorsan és hangosan pofára esünk. Minden egyes „részlet” vagy pálya erősen lineáris, de rengeteg választási lehetőségünk van, vannak olyan részek, ahol több alternatíva van, akár egy választástól függően. Nagyon érdekes az egész, és a végén kapunk egy olyan lehetőséget is, hogy mennyi számú egyéb lehetőséget választhattunk volna. Sajnos arra nincsen lehetőség, hogy ezek után visszamenjünk és kifejezetten azokat a végkifejleteket próbáljuk meg elérni. Mert nem mondja meg a játék, hogy milyen választások milyen kombinációja eredményezi azt a végkifejletet, amit éppenséggel elvárunk. Ez biztosan van akinek kényelmetlen, viszont szerintem talán az egyik legjobb megoldás. Ha a nagy egészet nézzük, a Detroit nem hosszú, nagyjából és egészében kivégezhető 11 óra alatt, ha az extra tartalom után is hajtunk, akkor 13 és fél. De akkor sem tart 25 óránál tovább, hogy kivégezzük, ha teljesen Platina szinten akarjuk végigjátszani. Ez pedig azt eredményezi, hogy több újrajátszást kell, hogy igényeljen a játék. Ha ez nincsen meg, akkor bizony hamar unalmas lenne és úgy érezhetné az ember, hogy a 18 ezer forintos kiadása nem volt éppen kifizetődő. 

Detroit: Become Human

Szerencsére lesz is kedvünk vele játszani, hiszen nem csak a történet szövevényes, a grafika is úgy néz ki, ahogy azt egy ilyen kategóriás játéktól elvárná az ember. Eredeti vastag kiadású PS4-en teszteltük a játékot, így sem a 4k, sem pedig a HDR nem állt rendelkezésre. Viszont ettől is eltekintve a Quantic Dream grafikusai nagyon kitettek magukért. Bár a csapatra jellemzően, inkább úgy néznek ki a szereplők, mintha a Madame Tussauds viaszmúzeumból szökött volna mindegyik. Érdekes megoldás, de legalább még érezzük, hogy hol van a választóvonal a valóság és az igazi élet között. Ugyanis a játék iszonyatosan brillírozik abban, hogy mennyire próbál a részletekbe bocsátkozni, a hajszálak egyenletes és jól látható mozgása, a lélegzetvételek súlyossága, és azok a hangok, amik tökéletesen megvannak egy-egy alkalommal, amikor valaki éppen nem láthatóan végez valamit. Kezdünk eljutni arra a pontra, hogy a határmezsgye elmosódik és már nem az a lényeg, hogy mennyire néz ki jól egy játék, hanem hogy valami meddig játék. Egyedül talán abban lehetett volna kicsit többet tenni, hogy a fejlesztők legalább részben VR képessé teszik a játékot. Attól a ponttól kezdve, pedig tényleg felmerülhet a kérdés, hogy akkor most mikor és hol tartózkodunk éppen. És ezen nem segít a zene sem. Helyben van általában és nem zökkent ki minket semmiből, éppen csak azért van ott, hogy egy keveset hozzáadjon a játékélményhez, és erre mondja azt az ember, hogy nem mindegy. Ugyanis egészen addig, amíg a zenei rész egy olyan játékban, ahol igazából a történetre kell koncentrálni, leginkább arra szolgál, hogy jobban behúzzon minket, addig értek el a fejlesztők egy olyan pontot, hogy igen, ezek már tudnak valamit.  

Detroit: Become Human

És mint interaktív történet nem mehetünk el a szereplők mellett sem. A karakterek és a színészek leginkább a szinkronban mutatkoznak meg, és sajnos vegyes érzelmeim  vannak. Lehet hogy ez Connor lényege, viszont szerintem egy olyan prototípus, aki annyira fejlett, hogy aktív szolgálatban is bevethető a rendőrség kötelékében csak egy kicsit legyen jobb beszédkésséggel ellátva, mint a Google Asszistens vagy az Amazontól érkező Alexa. Mivel ezek az androidok pont arról mesélnek, hogy hogyan ébredtek öntudatra, ezért bizony közel egyértelmű, hogy Connor is egy érzelmekkel viaskodó és új látásmódra lépett személy a játékban és már közel annyira sem az a robot, akivel az elején megismerkedünk. Ettől független nem változik meg a viselkedése végig, ezzel okozva néhány furcsább kérdést az ember kisagyában. Vajon a CyberLife beültette a deviancia kódját Connorba? Vajon egy beszivágó ügynöknek tervezték. Sajnos egyik dologról sem ad választ a játék, így az összeesküvéselméletek és a történetmesélés rajongói órákig gondolkodhatnak az egészen. Kara és Markus viszont fejlődésen megy át, bár szintén ebből az Alexa szintű értelmi képesség látszatából és beszédkésségből indulnak, viszont érzékelhetően fejlődnek minden egyes fejezettel, amiben találkozunk velük. Ez pedig egy nagyon hasznos dolog, hiszen értjük, hogy miért is történik, ami történik. A támogató karakterek, vagyis az emberek viszont nagyon rendben vannak. Mind a nyomozó, Hank Anderson, mind az alkoholista, mind a festőművész, amíg látjuk olyan alakítást hoznak, amilyet embereket játszó színésztől elvár az ember, és ez a nem mindegy. Valahogy úgy érzem, hogy az írók nem voltak rendesen felkészülve, mikor írták ezt az egészet és ennek az lett a vége hogy a robotok robotok maradtak, az emberek pedig emberek, és egy akkora vágás van még úgy is, hogy Kara és Markus elfogadható szintre kerül a végére, hogy nehogy véletlen elfelejtsd kikkel is állsz szemben.  

Detroit: Become Human

Összegezve a Detroit: Become Human egy interaktív film, aminek a lényege az előtte ülő végérvényébe merülő szórakoztatása helyett, a gondolatok ébresztése és a logikai készség minél nagyobb kihasználása. Egy életszimulátor, ahol most véletlenül nem az a feladat, hogy minél tovább bírjuk, hanem hogy minél inkább úgy alakítsuk a történetet, hogy a végén az emberiségnek és az androidoknak is minél jobb legyen. De a legtöbb esetben csak az egyiknek kedvezhetünk. Ennél csak tovább bonyolítja a helyzetet, hogy természetesen az emberek hatalmas előnyben vannak, hiszen már évmilliók óta és nem véletlenül hiszen a fajfenntartás és önfenntartás mindenkinek a vérében, és ez az ösztön nem véletlenül hiányzik az andriodokból.  

Szerintem a játék arra született hogy továbbvigye azt, amivel a Heavy Rain anno sikerre vitte újra az interaktív film műfaját a PS3 idejében. És talán sikerülhet is, sajnos a DLCs megoldásokat ez sem fogja megúszni, de már az alapjátékban is van annyi tartalom, hogy legyen értelme vele játszani. És biztos vagyok benne, hogy minden egyes PS4 tulajdonosnak legalább egyszer játszani kell vele. És abban is erősen bízok, hogy becsatlakozik majd azok közé, amiket egyszer Platina szintre játszom. Javaslom nektek.  

Értékelés: 8,5/10 

A tesztpéldányt a Sony biztosította köszönjük nekik.  

brarid