MSI GL65

Majdnem tökéletes munkás

Amikor az ember számítógépet keres akkor valami olyat szeretne, amivel egyszerre tud produktív lenni, és adott esetben az időt is megfelelően tudja eltölteni, ha éppen több dolga nincsen. Ebből a szempontból néztük meg az MSI GL65öt

Doboz Tartalma

A doboz, amiben a készüléket szállítani lehet tökéletesen egyezik minden másik MSI notebookéval. Ez azt jelenti, hogy az egészet fekete kartonból csinálták, felül pedig egy piros műanyag fogantyút találhat az ember. Ha kinyitjuk a doboz akkor elsőre a készülék tárul a szemünk elé, amit elég jól becsomagoltak kívülről is találunk rajta egy karcokat megakadályozó szövetzsákot, illetve, ha kinyitjuk akkor a billentyűzeten is van egy. Ezen felül egy kellően kemény, de nem törékeny hungarocellből készült ékrendszert is kapott a két oldalán, hogy semmi esetre se sérülhessen meg szállítás közben. Mellette csak egy rakás leírást és jogi szöveget kapunk, valamint a töltőt. Ami nem is túl nagy, de annyira nem is kicsit, hogy könnyedén lehetne tőle szállítani. Két darabból áll, magából a DC adapterből és egy C6-os csatlakozóval ellátott AC csatlakozóból. De most inkább nézzük körbe

Külső

A GL sorozat az igazi középkategóriát képviseli az MSI berkein belül. Ennek megfelelően a fedlapon nem találunk semmi durva vonalazottságot, vagy igazából semmit a híres sárkány logón kívül. Ez persze fehéren világít amikor be van kapcsolva a notebook. Egyébként az egész egy darab alulapból készült, és jól is néz ki. Sajnos nincsen rajta szálhúzás, így a fémen csak úgy elhasal a fény.

Hátul maradva találunk még egy üvegcsíkot aminek a létjogosultságát, leginkább nem értem. Nem világít funkciója nincsen, de legalább ott van. Ezt fogja közre a két oldalról a ventilátorok kifújó nyílása. Ha kinyitjuk a gépet akkor a megszokott SteelSeries billentyűzet tárul elénk amit már láthattunk ezer és egy másik MSI gépen. Itt is gombonként szabályozható RGB világítással természetesen. Felette kapott helyet a Dragon center gombja, a ventilátor gyorsító, valamint a bekapcsoló, ami integrálja magában a bekapcsolás tényét visszajelző LED-et is. A trackpad a space alatt kezdődik, és nem teljesen a gép közepén van, a borítása valami üvegszerű anyag. jól csúszik, és nem nagyon koszolódik, de lehetséges, hogy később le fog kopni.

 

Alatta két különválasztott gombot találunk. Sajnos nem rendelkezik a gép ujjlenyomat olvasóval. Pedig igencsak kiáltozik utána. Az első olcsósítást egyébként mert a billentyűzet még akkor is hajlamos lefele konyulni egy picit, hogy ha csak úgy simán használjuk, ha pedig elkezdtem belefeküdni, csak úgy tesztelési jelleggel akkor néha már furcsa hangot is adott, úgyhogy ezt inkább gyorsan befejeztem. Az elején egy darab portot nem találunk, csak a fennmaradó visszajelző ledeket. Itt egyébként van egy duplikáció a bekapcsolást visszajelzőből, egy wifi-t jelző, valamint egy lemezaktivitási darab is. a portok nagyobb része került a gép bal oldalára. Úgy, mint két darab jack csatlakozó, amiből az egyik akár optikai hangot is ki tud magából engedni, a másik pedig a mikrofon bemenet. Felette kapott helyet egy USB Type C port, ami csak Type C, viszont annak minden funkcióját tudja. Mondjuk egy Thunderbolt felesleges is lett volna erre a gépre. Efelett érkezik egy USB A, ami sajnos a GE gépekhez képest itt nem világít. Efölött van a videókártya csatlakozása, egy HDMI és egy Mini Displayport áll rendelkezésre. Szóval a három monitort használók is meg lesznek elégedve a géppel, mert az USB C DP alternate módja miatt ki lehet kötni három monitorra a gépet. Kapunk egy RJ45 csatlakozót, annak, aki vezetékes hálózatokat szereti annak nagyon hasznos lesz. Ez után következik a levegőt befele áramoltató nyílás, valamint egy Kensington zár lezárásnak. Ez rendesen fémre ül fel tehát elég biztonságos. A jobb oldalon kapunk még kettő darab, nagyon rossz helyen található USB csatlakozót, amik nagyon nehézzé teszik, hogy kis aztalon be legyen bármi dugva, ha egeret használunk ugyanis a gépház alján kapott helyet sajnos. Felette pedig egy SD kártya olvasó található meg. A hátlap tele van kivágásokkal, jószerével az egész számítógépbe bele lehet látni. Illetve kapunk hatalmas teflon talpakat, amiktől igencsak körülményes asztalon mozgatni. De most már itt az ideje, hogy bekapcsoljuk.

Belső

Kezdeném a legfontosabbal, hogy minden meg spórolt fillért ide sikerült betolni. A készülékház alatt ugyanis egy Intel Core i7- 9750H helyezkedik el. Ami az egyik leggyorsabb nem Workstation, vagy játékra tervezett chip, amit az Intel valaha gyártott. Az alapórajele 2.6gHz a maximális turbó órajele egy mag esetén 4.5gHzig csúszik fel, de ha minden magra szükség van egyszerre akkor is kerek 4-ig fel tud mászni. Egyetlen baj ezzel, hogy a hűtés nem túl combos az MSI notebookban, és méréseink szerint hiába az overboost mód a ventilátorokon a maximális hőfok az 97 volt és ha ez nem lenne elég a processzor egy igen brutális 40%-os órajel csökkentést kellett, hogy bevessen egy 15 perces terheléses teszt alatt. De nem érthetetlen ez, a Coffee Lake architektúra már leáldozóban van. És mint a harmadik hozzányúlás a Refresh ++ sem segített neki. De ha nem lenne elég, hogy a Coffee Laket kapjuk meg harmadjára is, elég az hozzá, hogy már Coffee, és Skylake között sem volt akkora a különbség. De ha csak úgy használjuk a gépet vagy mondjuk játszunk akkor el lehet vele lenni minden további nélkül ahogy az alábbi benchmarkok is ezt igazolják. A szintetikus tesztek királyai ugyan nem leszünk, de szépek azok a számok.

A beépített GPU pedig, hogy maradjon némi hely a hűtésnek nem lehetett egy RTX 2080. Így az Nvidia által a GTX 1060 váltására készített 1660 érkezett a gépben, ez található meg az erősebb konfigurációkban, amiket az MSI árul ebből a gépből, de kapható még 1650-nel is ami igazából a 1050 új változata. Annyi változást tapasztalunk egyébként az architektúrális különbségek miatt, hogy most már a Turing féle Nvenc feldolgozást használhatjuk, ami főleg streamelésnél jöhet jól. És mivel vannak bőségesen olyan játékok, ahol van annyi szabad képkocka hogy levonhassuk a streameléssel, nem látom okát miért ne lehetne ezen módon kihasználni. A kijelzőt egyébként még a legtöbb játékban meg tudja hajtani a kártya rendesen ugyanis a 120hz kijelző itt is jelen van. Bár sajnálatos módon vehetünk olyan gépet is még a maximális kiépítés mellett is, amiben csak sima 1080p kijelző van. Az operációs rendszer a mi gépünkön Windows 10 Pro volt, de kapható akár Windows 10 Home változattal is.

 

A memória mennyisége az nálunk 16GB volt, de hivatalosan akár 64GB-ot is képes kezelni a gép DDR4-2666 modulokból. Ezt kipróbálni nem volt alkalmam sajnos, viszont mindenképpen figyelemre méltó értékről beszélgetünk. Napi használatban az MSI által telepített image mellett is szabadon van ebből közel 10GB az indítás után. Ha letöröljük róla a Norton-t akkor még könnyebb lesz az élet. A háttértárak között is egy kellemes egyveleget kapunk. Egy 256GB-os NVMe SSD került bele, amin az operációs rendszer kapott helyet, valamint egy 1TB-os HDD, ahova pedig a játékok nagy részét telepíthetjük. Az SSD-ből egyébként le van vágva egy darab itt tárolja ugyanis a gép a visszaállításhoz szükséges fileokat. Ezek túl sok helyet nem foglalnak. Nagyjából 200GB elérhetően marad a gépen amikor először elindítottuk.

 

Multimédia

A másik spórolós pont. Hiába MSI a gép a Dynaudio mint olyan hiányzik belőle, ahogy hiányzik a mélynyomó is. A két kétvattos hangszóró nem erős viszont legalább kellően tisztán szólnak. Egy-egy filmet vagy videót csoportosan megnézni teljesen rendben van. A fülhallgató kimenet viszont megkapta a kiegészítéseket, így azon sokkal jobb, mint átlagos minőségben tudjuk kinyerni a hangot. A kamera nem egy nagy eresztés, sok mindenre videótelefonáláson kívül nem használható. 720p felbontása és 30fps képkockasebessége ennyire teszi elegendővé. Az egyetlen fájdalmas pont, ami feltűnhet, hogy a HDMI port csak 1.4-es így, ha 4K TV-re akarjuk kötni, ami valljuk be simán előfordulhat, akkor nem lesz a legszebb élményben részünk, mert 30hz sebességen még egy filmet megnéz az ember, de ha játszani is kell.

 

Adatkommunikáció

Az AC Wi-Fi adott, és mivel a háznak vannak bőségesen műanyag részei, ezért a vételi erősség is rendben van. De láttunk már jobbat is a piacon. A Bluetooth verziója az 5.0 és jól működött az Xbox kontrollerrel is valamint a fejessel, amit rá akartam kötni. A hálózati kártya meglepő módon nem Killer, hanem sima Inteles, aminek nagyon örültem, láttam már a killert nagyon furcsa dolgokat csinálni bizonyos eszközökkel nem együttműködni. De ez is tökéletesen működött.

Akkumulátor

Ezzel nem is akarok nagyon behatóan foglalkozni. 2-3 óra elérhető a készüléken, ha csak netezünk, vagy adott esetben filmet nézünk, de mit vár az ember egy ilyen erejű géptől, és egy 51wh kapacitású akkumulátortól. A kijelző sem az a gyenge fogyasztó. Mindenesetre jobb, mint a semmi. Feltölteni egyébként a 180w kapacitású töltő nulláról nagyjából két óra alatt tudja.

Összegzés

Amikor megkaptuk a gépet azt hittem, hogy a GL széria majd valami érdekesebb dolog lesz, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a tisztességes iparosmunkát jellemzi a legjobban. Viszont az, hogy kevésbé gamer mint mondjuk egy GE73, vagy akár egy GT76 azt mindenképpen kellemesnek tartom. Ha mindenképpen ennyire erős gépre lenne szükségem, akkor simán mondanám azt, hogy egy komolyabb Lattitude, vagy Precision gép helyett ilyet szeretnék. Mert tudom, hogy mindent meg fog csinálni, még akkor is ha picit hangosabb vagy melegebb lesz közben. De az a billentyűzet, és az akkuidő valójában teljes hiánya sokakat el fog tántorítani. Jellemzően jogosan.

Értékelés: 8/10

A gépet köszönjük az MSI-nek

brarid