
Pillekönnyű Workstation
A ZBook sorozat nagyobbik tagját már bemutattuk korábban a ZBook 17 anno elnyerte a szívemet és bár a mérete miatt gyakorlatilag az asztalnál való munkán kívül mindenre alkalmatlan volt. Nem úgy a kistestvér, ami már sokkal megkapóbb ajánlatként érkezett meg hozzánk. Viszont egy dologtól még az államat keresem a padlón.
Doboz Tartalma
Szögezzük le az elején a ZBook 15 G5 úgy, mint minden másik ZBook nem a kereskedelmi láncokban kapható maximálisan 200 ezer forintos gépekkel versenyzik. Hogyan is tehetné amikor a benne lévő processzor többe kerül. A nálunk járt konfiguráció ára egészen pontosan 5844 amerikai dollár. Ez adókkal és minden egyébbel együtt már egészen könnyedén a három millió forint feletti sávban helyezkedik el. Ezen homlokegyenest szemben viszont a készülék a földön létező legegyszerűbb dobozban érkezett meg hozzánk. Egy sima minták nélküli kartondoboz, de normális esetben szerencsére azért egy sokkal dekoratívabb tárolót kapunk hozzá. Benne egyébként mindkét esetben egy darab töltőt és talán egy törlőkendőt kapunk. Minden más tartozékot, amit szeretnénk, egyrészről meghagy nekünk a gyártó, hogy magunk vegyük meg, másrészről pedig természetesen minél drágább valami annál kevesebb minden jár hozzá, hiszen mindenki úgy akarja használni ezeket a gépeket ahogyan ő szeretné, és nem úgy ahogy John a HP-nál azt elképzelte.
Külső
Ha elég messziről nézzük a gépet, akkor bizony nehéz dolgunk lesz megkülönböztetni nagyobb testvérétől. Ugyanis a ZBookok nagyrész ugyanúgy néznek ki. Gyakorlatilag csak ott találunk rajta ívet ahol muszáj, mindenhol máshol szögekkel dolgozik. Az számítógép alját leszámítva brutálisan megmunkált alumíniumból van az egész, ami a megfelelő hidegség érzetet, és az eszméletlen stabilitást kölcsönözi neki. Csak hogy értsétek, nem lehet olyan erővel belefeküdni a számítógépbe hogy meghajoljon a ház. És ez most nem azt jelenti, hogy lehetne csak nem mertem annyira ráfeküdni a gépre. Hanem azt hogy már az alatta lévő nagyon régi asztal recsegett és a gép még mindig nem volt hajlandó sem a képernyőnél sem pedig a billentyűzet közepénél meghajlani. Viszont emellé a robosztusság mellé társul egy nagyon kellemes 2.6kg-os súly, ami annak ellenére csak ennyi, hogy tényleg minden földi jóval meg van pakolva a számítógép. Méretei a pedig a következők. A vastagsága 26mm, ami teljesen elmegy, ha valaki mondjuk nincsen oda a portok lehagyásával létrehozott ultrabookokért. a szélessége és magassága pedig 264 és 376mm, ami teljesen rendben van egy átlagos 15 colos notebook esetében. Viszont itt sajnos az átlagos azt szó szerint kell értelmezni, ugyanis függetlenül attól, hogy 2019-ben jelent meg a készülék, akkora kerete van a képernyőnek mintha közvetlenül az előző évtizedből jött volna. És ez minden változatnál így van. Még akkor is, ha mondjuk érintőképernyőset veszünk, vagy adott esetben 4k felbontásút. Ha már a belső keret, akkor alul az új stilizált HP logót találjuk, felül pedig egy webkamerát, amihez tartozik beépített takaróműanyag, ha minden áron fizikailag akarjuk lehetetlenné tenni, hogy a kamera működni tudjon. Ebből kérhetünk infravöröset is, ami a Windows Hello arcfelismeréshez hasznos, viszont ez a nálunk járt modellben nem volt. Közvetlenül a kijelző alatt helyezkedik el a hangszóró rács, valamint a bekapcsoló gomb. Ezt követi a billentyűzet, amin gépelni nem áll túl távol egy földöntúli élménytől. A gombkiosztás rendben van és bár kérhető lenne normál esetben európai kiosztással is a nálunk járt darabon amerikai billentyűzet volt. Viszont azt megtudtam, hogy ebben az esetben nem úgy működik, mint mondjuk a Gaming billentyűzeteknél a gyártó esetében, hanem olyan felső borítást kapunk, amiben van hely a megfelelő gomboknak. Egyébként a billentyűzet közepén találunk mutatóeszközt, ha esetleg az érintőpad nem lenne megfelelő akkor ezzel az apró joystickkel is irányíthatjuk majd a kurzort.
Ehhez tartozik két plusz gomb a touchpad felső és alsó részén. Illetve természetesen kapunk jobb és bal egérgombot is mindkét görgetőgomb mellett. A felső lap másik oldalán majdnem a numerikus billentyűzet alatt kapunk egy ujjlenyomat olvasót, ami nagyon jól működik, pontossága a jobb telefonos olvasókéval vetekszik. A készüléket, ha becsukjuk, akkor a fedlapon csak egy HP logót illetve egy antennasávot kapunk. Az alján pedig az egyetlen műanyag részt, amihez a felhasználó hozzáférhet. Ez azért nagyon hasznos, mert egyrészt nem melegszik fel annyira mint a fém ami ölben való használatnál kényelmes, másrészt a gép aljának 70%-a egyetlen mozdulattal eltávolítható ahol hozzáférünk mindenhez. Felette csak egy a ventilátorok belégzését segítő lyukakkal tarkított részt kapunk. De ha már le lehet venni az alját mit tehetünk be itt? Itt helyezhetjük el mindkét memória modult, valamint a három darab NVMe m.2 SSD és a 2.5 colos SATA meghajtó helye is itt található. Igen ez nem vicc, vannak olyan asztali számítógépek, amik ennél kevesebbet tudnak gyári állapotban fogadni. Egyébként az alaplap a két memória foglalat mellett 64GB memóriát támogat. Az azonos G5-ös új 17 colos gép ennek megfelelően akár már 128ig is felvihető, ami egyszerűen nevetséges. A nálunk járt gépben csak egy NVMe foglalat volt betöltve illetve mindkét SO-DIMM helye. Nézzük viszont még gyorsan a portokat, mert az még igazán érdekes. A bal oldalon kapunk egy kensington zárat, egy RJ45 csatlakozót, két USB 3.0 csatlakozót, valamint egy SD kártya olvasót. A másik oldalon egy Smart kártya olvasó indít, követi egy kombinált fülhallgató csatlakozó, majd még egy USB, egy HDMI csatlakozó, két Thunderbolt, valamint a kerek töltőcsatlakozó, ahol a 130w kapacitású töltőt csatlakoztathatjuk.
Belső
Már megint egy olyan notebook, ami nagyjából minden földi halandónak messze túl sok lett volna még elméleti szinten is. Viszont a fejlesztőknek maga a tömör gyönyör lenne ez a számítógép. A processzor típusa Intel Xeon E-2176M. A Coffee Lake architektúrára épülő processzort, az Intel a Skylake óta ismert és megszokott 14-nmes csíkszélességgel gyártja, és technikailag egy javított Skylake. A processzor 6 magot kapott és a Hyper Threading technológiának köszönhetően 12 szálon képes egyszerre utasításokat feldolgozni. Az alap 2.7GhZ-es órajele nem hangzik soknak, de a 45W-os TDPvel rendelkező lapka nem gyenge, és míg hat magon akár egészen 4.1GhZ sebességig tud gyorsulni, ha adott esetben csak egy magra van szükségünk azt akár 4.4-en is tudja üzemeltetni. Az egyetlen apróbb gond hogy nem ebben a gépben. Ugyanis a méréseink szerinti maximális hőmérséklet, az 95 fok volt, itt el is kezdett elég erőteljesen lefele zuhanni a teljesítmény és 17%-os veszteségnél állt meg. Ami bár jobb, mint a semmi, de az biztos, hogy komolyabb exportálások közben nem leszünk boldogok a teljesítménnyel. Mivel ez távolról sem egy játékos gép, ezért csak az unaloműzésre tökéltes Race the Sun-t futtattam rajta egy benchmark erejéig. Ez átlagosan 534FPS sebességet volt képes kiadni magából, így ha valaki mégis játszani szeretne ezen a szörnyetegen, akkor nagyobb baja nem lesz vele. Erről gondoskodik az Nvidia Quadro P2000 kártya. Bár a Pacal architektúra, már nem mai csirke még mindig nagyon jól megbirkózik a feladatokkal. Mellette kapunk még egy ismeretlen gyártótól érkező 512GB-os NVMe SSD-t is. Ami egy teljesen vállalható, és a Samsung Evo sorozatával megegyező teljesítményt produkálni képes darab. Így mindent összevetve nem nagyon lehetett megakasztani a gépet.
És hacsak nem direktben gyilkoltam szintetikus tesztek segítségével, akkor teljes mértékben az elfogadható szinten maradt a hangzavar. A műanyag, mint hőmérséklet izoláló teljesen jól bejött, ugyanis simán lehet akár sokáig is használni az ölünkben anélkül, hogy zavaróan felmelegedne. Igazából hacsak nyár nincsen akkor észre sem nagyon fogjuk venni. A telepített operációs rendszer normál esetben Windows 10 Pro for Workstations lenne, de esetünkben sajnos a sima Windows 10 volt, annak minden egyes felesleges addícióijával. Így ahhoz hogy egy tényleg üres gépet kapjunk sajnos több percnyi törölgetéssel kell kezdeni, viszont legalább a HP már nem erőlteti az emberek nyakába sem a Nortont sem pedig a McCaffet. Ami fel van telepítve és zavaró az a Support Assistant, de annak az eltávolítása sem nehézkes igazán. Illetve ha saját gépünk, vagy esetleg céges, aminél nem belsős image van telepítve akkor nyugodtan be tudjuk regisztrálni a gépet és akkor sokkal kevésbé fog zavarni. Bár a tálcát átméretező hatalmas ikonja, aminek muszáj ott lennie nálam alapból az eltávolítani valók közé sorolja, de nem mondanám szörnyűnek sem a helyzetet. És jó hír, hogy ha valakinek igénye lenne rá, akkor minden további nélkül vissza lehet állítani a számítógépet olyan állapotba ahogy elhoztuk a boltból, ehhez kapunk egy partíciót a gépen.
Adatkommunikáció
Minden kérhető a gépbe, ami eszetekbe juthat, hogy hasznos. Sajnálatos módon a nálunk járt példányban nem volt LTE modem, pedig azzal együtt egy nagyon érdekes megoldás lehetett volna. Mivel nem ARM processzoros a gép ezért természetesen nem folyamatos kapcsolatról beszélünk, a gép csak akkor van online amikor azt mi kifejezetten kérjük, de már jó irányba haladunk. A Wifi egészen jól működik szerencsére, sokat segít neki, hogy van egy antennasáv a készülék hátsó részén. Egyébként maximálisan AC hálózatokhoz fogunk majd tudni csatlakozni, ami amikor ezt a gépet bemutatták még teljesen érthető volt, hiszen az AX nem volt ennyire elterjedt. De ha esetleg kéne később a kártyát ki lehet benne cserélni. Elérhető a nagy lenyitható ablak alatt. A Bluetooth 5.0 is erre a kártyára van integrálva és nagyon jól használható. De teljesen a specifikációkra van építve, így sok érdekességet nem lehet róla elmondani.
Akkumulátor
Nem lehetett egy zsebtelepet tenni a készülékházba, hiszen akkor a gyártónak meggyűlt volna a baja erőteljesen az ideges felhasználókkal. Így a végén a megfelelően túllőtt szintben állapodtak meg a mérnökök. A 90WH kapacitású telepet ugyan házilag nem fogjuk tudni cserélni, viszont sok okunk nem is lesz rá. Hacsak nem megy tönkre később akkor bizony tesztjeink szerint akár 5-6 órát is tudunk majd vele dolgozni egyhuzamban távol a konnektortól, ami kifejezetten szép teljesítmény annak függvényében, hogy ez egy tesztgép, amit ráadásul nem kíméltünk. Azt érdemes megemlítenem, hogy ezt alap felhasználás mellett mértük, és úgy hogy az Nvidia Optimus működött, olyan operációs rendszerek esetében ahol ez nem megoldott sajnos rosszabb lesz az eredmény. A töltés viszont sokáig tart nagyjából kettő-kettő és fél óra közötti időt vesz igénybe.
Értékelés
A ZBook 15 G5 egy olyan számítógép, amit arra terveztek, hogy a hogyan ne legyen többé kérdés. És ezt a kvalitást nagyon is jól hozza a teszt alanya. Nem nagyon jutott eszembe olyan dolog, amivel igazán meg lehetne fektetni. Hiszen bármerre is néz az ember, mindig az derül ki, hogy ez a gép bizony ennél sokkal komolyabb feladatokkal is könnyű szerrel meg tud birkózni. A Quadro bár nem erre van tervezve, de játékra tökéletesen alkalmas. A Processzor szintúgy. És az egész számítógépen akár játszani is lehetne, ha mondjuk ne lehetne fele ennyi pénzért sokkal jobb megoldásokat is kapni ugyan erre a célra. Viszont ha valakinek fontos a kényelmes munkavégzés, akkor a ZBook 15nél nehezen találni jobb gépet Csak azt az árat kell valahogy megszokni.
Értékelés: 9/10
brarid