Huawei Nova 5T

Tesco Gazdaságos P30

Nem véletlen a cím, ha nem figyelünk, akkor a Nova 5t akár lehetett volna a P30 is minimális módosítások után. De inkább elmagyarázom

Doboz Tartalma

A készülékről jobban nem is ordíthatna, hogy Huawei, úgy néz ki, mint bármelyik tavaly általunk tesztelt csúcskategóriás készülék doboza. Rajta egyetlen különbséget lehet észrevenni a csúcstelefonokhoz képest, hogy a Leica felirat bizony-bizony hiányzik. Nem véltelen nem kapott ugyanis segítséget a német vállalattól a kínai gyártó. Ezzel persze nincsen semmi baj, láttunk már olyan helyzetet, ahol ez jobban előnyére vált volna a kínaiaknak. Benne találunk, egy töltőfejet, egy USB A – USB C kábelt, egy USB C csatlakozós fülest, valamint a leírásokat. Ezen kívül jár hozzá egy tok, de attól jobb, ha nem várunk sokat. Ezen túl a SIM kiszedő szerszámot is megtaláljuk, ezt továbbra is jó minőségben készíti a gyártó, így lehet, hogy egynél több alkalmaz is ki fog bírni. De nézzük inkább körbe.

Külső

A Nova sorozatot még évekkel ezelőtt mutatta be a gyártó, és akkor a nőknek tervezett, kisebb vagy esetleg vadabb színű telefonokat foglalta magában, mára ebből az lett, hogy a Nova egy lépcsőt képez a P és a többi széria között, de még elérhetőek vad színek. Bár nálunk a fekete modell járt, de kapható egészen érdekes nevű színekben is. ezek pedig a Crush Blue, Midsummer Purple, valamint a Crush green. Utóbbi annyira jól néz ki, hogy nagyon reménykedtem benne, hogy ilyen lesz a tesztkészülék, de sajnos csalódnom kellett. Méreteit tekintve az első Nova aprósága már sehol, csatlakozott az 5t is a széles és magas készülékekhez. 154.3x74x7.8mm-es méreteivel mondjuk szégyenkezni valója nincsen, de ismerek embereket, akik már 70mm-es szélesség mellett is küzdenek a telefonjaikkal, nem még így. A súlya átlagos, 174grammal nem mondanám túl nehéznek legalábbis a jelenlegi mezőnyben semmiképpen sem. A telefon jobb oldalán kapott helyet a bekapcsoló és ujjlenyomat olvasó kombinációja, felette a hangerőszabályzó. Alul helyezkedik el egy mikrofon, a hangszóró, valamint két antennasáv között az USB C csatlakozó. Felül semmi, bal oldalon pedig a SIM kártya helyét találjuk. Hátul egy kiemelkedésben kapjuk a kamerák nagy részét szám szerint hármat, valamint a vakut. Mellette egy Huawei, és NOVA feliratot, valamint a mélységmérő lencsét. Az előlap bal szélén töri meg csak a rendet egy kamera a képernyőben, valamint a felső sáv helyén egy kicsi telefonhangszóró nyílás. De most már inkább kapcsoljuk be a készüléket.

Belső

Az egyik utolsó mohikán, 2019 augusztusában jelentette be a telefont és ez év szeptembere óta kapható. Ez az utolsó nagyobb piacra szánt telefon, amit még GMS vagy ismertebb nevén Google Mobile Services támogatással adott ki a Huawei az amerikai botrányt követően. Ez nem baj persze, hiszen arról már lehetett hallani, hogy az AG telefonok is egészen jól használhatóak. Sőt mi több, a Nova is használható Google account nélkül, mint egy AG telefon, ha nagyon akarjuk. Belül pedig a P30, és P30 Pro-ból ismert HiSilicon Kirin 980as chipset-et találjuk. Ezt a 7 nanométeres SoC-t a TSMC segítségével gyártja a cég, és benne foglaltatik egy 2.26GhZ sebesség CPU cluster, egy 1.92-es, valamint egy 1.8-as. Előbbi kettő ARM Cortex-A76 alapú és kettő darab van belőlük sebességek szerint. a maradék négy mag, vagyis az 1.8-asok pedig Cortex-A55 alapúak. Emellé kapunk egy Mali-G76 MP10-et a grafikai megjelenítésért. Tárhelyből egyféle van 128GB viszont kapható 6 és 8GB rammal is. Vélhetően a kínai belpiacos modell lesz a 8GB-os mert nálunk mindenhol a hatost lehet kapni. Viszont ez nem von le sokat az élvezeti értékéből. A tesztidőszak alatt telepített verzióból az EMUI 9 állt rendelkezésre, ami az Android 9-re épül, viszont azóta már elindult a frissítés az újabb 10-esre. Ebben is maradéktalanul Google támogatással. Az újabb EMUI verziók, már kifejezetten jól bánnak az erőforrásokkal, még akkor is ha néhány esetben sajnos előfordul, hogy veszélyesen durván visszafognak bizonyos alkalmazásokat. De sebességre nincsen probléma ilyenkor sem csak a csevegő alkalmazásokra figyeljünk az első néhány hétben. Én elég aktív telegram felhasználó vagyok, és az az alkalmazás sajnos mind a GMS mind pedig az App Gallery telefonokon hajlamos elfelejteni értesítést küldeni. Ez pedig az akkukímélés címén tartott agresszív app kezelés miatt van. De ha kikapcsoljuk ezeket az optimalizációkat, akkor nagy bajunk nem lehet. Természetesen a céghez híven tele van a telefon olyan dolgokkal, amit javasolt letörölni amikor elindítottuk a telefont mert feleslegesen ne foglalja a helyet, amikor úgysem fogjuk használni őket. Bár legalább van alapból Facebook alkalmazás így annak letöltésével már dolgunk nem lesz. A kijelző miatt, aminek a felbontása egyébként 1080x2340pixeles nem kapunk lehetőséget a sötét mód használatára, ami az egyik legjobb dolog az EMUI-ban, de ez sajnos csak AM-Oled-es telefonok esetében érhető el itt pedig IPS-ről beszélgetünk.

Kamera

A készüléken, mint már említettem három darab főbb kamera található, valamint egy negyedleges távolságmérő. Az elsődleges normális látószögű kamera felbontása 48mPx, rekesze f/1.8-as amivel az éjszakai képek egészen használhatóak lesznek. gyújtótávolsága 28mm, a pixelek sajnos nagyon kicsik csak 0.8 mikronosak, de szerencsére az elkészült képek többnyire rendben vannak, ezen mondjuk több mint biztos, hogy a készülék szoftveresen is sokat segít. A következő a széleslátószögű kamera, aminek a látószögét egészen pontosan nem tudni, de olyan 100-120 fok közé tehető. rekesze már rosszabb, sajnos itt már f/2.2-es értéket kell használnunk, és míg a gyújtótávolság 13mm és ismert addig itt a pixelméretet nem közölték. A következő, az egy 2mp-es kamera ez való makró fotózásra, 27mm-es gyújtótávolság, 2.4-es rekesz és 1.75ös pixelméret jellemzi. Az utolsó egy mélységmérő kamera, ami tulajdonképpen ugyanaz, mint az előző 2mp felbontású. Videók tekintetében a maximum az 2160p 30FPS sebességgel, valamint ilyenkor is igénybe tudjuk venni a giroszkóp alapján működő EIS megoldást. Lézer nincsen a prediktív rendszerre kell fókuszálásnál hagyatkozni. a villanó sem túl erős viszont legalább ott van lámpának, ha eszméletlenül szükség lenne rá. Az előlapi kamera, ami a kijelzőben bújik meg egy 32mPx felbontású egység ehhez már csak 1080p a maximális videófelbontás, viszont a vele készült képek teljesen rendben vannak.

Multimédia

Visszajátszásban nem találtam a maximálisan 4k felbontású anyagok között semmit, amit ne játszott volna le a készülék. Magasabb felbontások esetében azért már felmerültek a gondok. De nem is erre van tervezve. A hangszóró egyébként használhatóan szól, és annál talán egy picit többre alkalmas mind a hangeröjét, mind pedig minőségét tekintve, hogy csak a csengőhangunk szólaljon meg rajta. A kijelzőn első sorban 16:9es tartalmat érdemes nézni, mert sajnos amikor 21:9-est akarunk akkor bele fogunk futni abba, hogy a kijelzőbe beleharap a kamera. Zenét hallgatni jól lehet rajta, ha van olyan eszközünk, amivel ki tudjuk belőle szedni akkor akár 32bites 192kHz frekvenciájú hangot is ki lehet belőle szedni. Mint az már említve volt sajnos nem rendelkezik a készülék 3.5mm-es jack csatlakozóval pedig, ha valami akkor ez nagyon hiányzik.

Adatkommunikáció

Minden földi jó és azon túl még egy pici. Az LTE modem sebessége nem ismert, de Advanced tanúsítványt kapott így minimum 600mbps sebességről beszélgethetünk. A jelvesztés nem volt gyakori, csak ott, ahol ténylegesen kimarad a szolgáltatás ütközhettünk bele abba, hogy bizony nem lesz olyan folyamatos a mobilhálózattal való ellátottság. A nálunk kapható telefon kezeli a B20-at, szóval akárhol is járjunk az országban, és akármelyik szolgáltató hálózatát is használjuk internetünk nagyon nagy valószínűséggel lesz. Wi-Fi használatánál a 802.11AC a maximális és a telefon támogatja az 5GhZ-s hálózatok használatát is. A jelvételi erőssége nagyon rendben van, és már csak a router-től nagyon messze sikerült olyat látnom, hogy nem nagyon akart a hálózatra csatlakozni a telefon. A Bluetooth szabványa szerint 5.0 és támogat aptX-et is. Ettől ugye a fülhallgatók nagy része sokkal jobban szól majd. A GPS az egyetlen, amiben csalódtam sajnos volt rá hajlama, hogy ne nagyon találja meg a pozíciót, és még akkor is ha esetleg sikerült megtalálni, hogy hol van az a műhold, akkor is volt rá alkalom nem egyszer, hogy elvesztette. Ezt viszont egy biztonsági frissítéssel települt javítócsomag megoldotta nekem. Szóval lehet, hogy csak pillanatnyi szoftveres hiba volt. Vagy valami beakadt az első bekapcsolásnál és a frissítésből következő újraindítás javította meg a gondot. Kapunk NFC-t is amit akár mobilfizetésre is tudunk használni.

Akkumulátor

A készüléket egy 3750 mAh kapacitású teleppel látták el, amivel, ha óvatosabban használjuk és mondjuk nem egész nap streamelve hallgatunk zenét egy brutálisan árnyékoló vasbeton épületben akkor nagyon nagy valószínűséggel két napot is tudjuk majd használni. Ha úgy tesztek, mint én a fentebb leírt esetben akkor inkább háromnegyed és egy egész nap között van ez az érték. A legjobban a kijelzőre érzékeny a készülék így erre érdemes odafigyelni. Töltésnél használhatjuk a Huawei féle 22.5W erősségű gyorstöltést, ezzel a gyártó szerint 24 perc alatt félig feltölthetjük a telefont, és bár sokat nem számít közelebb van az a teljes 30 perchez, mint a 24hez szerintem.

Összegzés

Nem tudtam mire vélni a Nova 5t-t egyrészről egy nagyon kellemes telefon, ami, ha nem az utolsó lenne fajtájából akkor azt tudnám mondani, hogy ajánlom, viszont a helyzet, hogy a Huawei-t ért vélt vagy valós sérelmeken alapuló támadások miatt a P30 Pro annyira leértékelődött, hogy nem érdemes megvenni a Nova-t, ha már azon túllépünk, hogy ha márkán belül akarunk majd feljebb haladni, akkor bizony nem lesz csak AG-s telefonra tovább a jelenlegi állás szerint. Ez persze sokaknak nem baj. De ahogy foltozzák mostanság a GMS telepítésének lehetőségét a telefonokra nem hiszem, hogy ugyanazt az élményt el lehetne érni. Viszont, ha csak egy vákuumban kellene értékelnem a Nova-t akkor egy nagyon kellemes felső középkategóriás telefon, amivel sokan el tudnak lenni elég hosszú távon ahhoz, hogy a kínai-amerikai kereskedelmi viszonyok rendeződjenek, és újra láthassunk Huawei telefont teljes értékű Google támogatott Androiddal.

Értékelés: 8/10

A készüléket köszönjük a Huawei Magyarországnak

brarid