Call Of Duty Modern Warfare 2019

Oh “beep” here we go again.

Nem a jó franchise, de itt van újra tőlem egy CoD cikk egy nagyon nyugtalan nap végén, amikor is végigjátszottam az Infinity Ward legújabb játékát.

Kezdeném azzal, hogy nem vagyok rajongója az ilyen játékoknak, sokkal jobban szeretem, amikor kell némi taktika a mögé, hogy csak kiszaladok a mezőre, és lenyomom az elsütőbillentyűt. A CoD eddig ezt nem adta meg nekem, mint lehetőség. Most megpróbáltak ellene tenni, és picit okosabbá tenni a kampányt, de egyszerűen nem sikerült. Az eredményről majd folyamatában.

Kezdeném a legnagyobb problémával. Miért van az, hogy ez már egészen konkrétan a harmadik Modern Warfare, aminek nincsen száma? Volt az eredeti, avagy a Call of Duty 4 Modern Warfare ezt követte két éve az Infinite Wafare mellé csomagolt Modern Warfare, de már remastered. És most 2019-ben megint itt van az MW jel. Avagy a 16. Call OF Duty játék. Ami egyébként egy rebootja szeretne lenni az előbb említett sornak. Most pedig lássuk a történetet.

A történetet a készítők valódi konfliktusok segítségével alkották meg. Első körben a Szíriai háborúk, és a Londonban történt terroristarobbantások alapján. Az alaptörténet onnan indul, hogy egy CIA ügynök nevezetesen Alex (Chad Michael Collins) egy orosz gázszállítmányt visz keresztük Urziksztan-on, ekkor bár a szállítmányt kíséri egy csapat katona is. Sajnos a támadók megszerzik azt. És ekkor el is tűnünk onnan nagyon gyorsan. A következő küldetésben már a Londoni Piccadiliy Circusson találjuk magunkat, amit egy Al-Quatala nevű szervezet egy csapat öngyilkos robbantó segítségével felrobbantott. Itt bújhatunk először egy SAS őrmester nevezetesen Kyle Garrick bőrébe. (Elliot Knight) a szereplő egyébként ránézésre ismerős lehet, hiszen ő játszott az általunk is kritizált Life Sentence-ben Wes-t vagyis a főszereplő Stella férjét. Ezen felül megismerjük még John Price kapitányt és egy picit később az Urkzistan-ban található ellenállás vezetőjét Farah Karim-ot. Folyamatosan történnek a dolgok, ki kell ürítenünk egy nagykövetséget, vagy éppen házakat átkutatni, de a végére kiderül, hogy az országot 1999-ben egy orosz Barkhov névre hallgató úriember megszállja az országot. Mint később kiderült a mérgesgázt egyébként pont Barkov egyik gyárában állítja elő egy csapat. Ezt a gyárat pusztítjuk el a történet végén ahol Alexet sajnos fel kell áldozni. Amikor ennek vége léphetünk át a special ops küldetésekre.

A játékmenettel folytatnám, mert arról tudok mesélni. A fegyverek használatának mechanikája jól működik, de nem tökéletesen. Lényegében addig nincsen baj, amíg a közelített célzást használva nem kell bizonyos fegyvereket újra tölteni, ugyanis ekkora az animáció nemes egyszerűséggel nem történik meg, csak egy laza 15 másodpercig nem tudunk lőni. Nagyon kellemetlen és könnyedén kiránt az egész játékból. De közel sem annyira, mint a scriptelése. Ezt egyszerűen feldolgozni nem tudom. Annyira scriptelt a játék, hogy ha nem megfelelő sorrendben megyünk végig akár az egyik küldetés pontjain, amikor a kamerák segítségével kell a nagykövet titkárnőjét kimenteni egy rossz helyzetből, akkor egészen konkrétan halomra lőnek. De minden egyes alkalommal, amikor újra próbálkozunk, ugyanaz a jelenet játszódik le pontosan, mint egy átlagos átvezető animáció alatt. De ha ez nem elég, később a játékban bezárnak minket egy templomba ahonnan csak akkor tudunk kijönni ha az elején megfelelő sorrendben szedjük le a katonákat. Ha nem akkor ugyanis nagyjából harminc ember egyszerre vesz észre minket, és addig próbálnak meg szétlőni minket, amíg nem sikerül nekik. Ha a jó sorrendben csináljuk, akkor sikerül egyesével leszedegetni őket addig a pontig, amíg olyan kevesen nem maradnak, hogy már egy jól irányzott kaszálással az egész csapatot le tudjuk szedni. De ha ettől még nem jött meg a kedvetek, akkor nézzük a rögtön következő és egyben utolsó küldetést. ha nem a megfelelő úton haladunk végig lépésről lépésre mindig a jó helyen megállva egy udvaron, akkor egészen konkrétan egy csapatot dob a nyakunkba a játék, akiket esélyünk sincsen leszedni annyian vannak és szebb kifejezés híján ott helyben meg zsanettolnak, de úgy rendesen. Mindhárom esetben a próbálkozás elve segített nekem, emiatt tartott az egyébként nevetséges 4 óra helyett majdnem hat órát végig játszani a küldetéseket.

Grafikáról is beszélni kell, mert egy ekkora AAA cím esetében ez már fontos tényező. Nos, eszméletlenül jól néz ki a játék, még egy Xbox One-on is. De hogy miért nem lehet a Moiton Blurt még azelőtt kikapcsolni, hogy elkezdnénk játszani, az egy hatalmas kérdőjel számomra. Ez ugyanis azt okozza, hogy instant tengeri beteg leszek tőle minden egyes alkalommal, amikor forogni kell a játékban. Szerencsére a helyzet sokkal jobb lesz, amikor kikapcsoljuk, de ha már van lehetőség kikapcsolni, akkor miért nem lehetett ezt jobban szem elé tenni kérdezem én csendben. A karakterek és a tájak jellemzően nagyon durván kidogozottak, és látható hogy a generáció vége fele vagyunk mivel a fejlesztők nagyon jól megtanultak optimalizálni. Bár tudom, hogy vannak problémák bizonyos Xbox típusokon, de én már egy frissítés után játszottam csak vele és így ezek a problémák nem jelentkeztek. A sima Xbox One egyébként a legrosszabb minőségben jeleníti meg a képet. Itt a felbontás korlátozva van 1600×900-ra viszont 60 FPS-sel fut az egész, ami egyszerűen gyönyörűvé teszi az egész játékot, akármit is nézünk. A legszebb egyébként akkor lesz, amikor elkezdünk éjjel-látózni, nem tudom, hogy a fejlesztők hogyan tudták ezt a részt ennyire tökéletesre csinálni, de ez valami eszméletlen, és ha valami, akkor ez előtt le a kalappal. Nagyon meglepett a dolog, de örülök neki.

Ami még hasonlóképpen nem okozott nagy meglepetéseket az a színészi játék. Hol van már az az idő, amikor mindenki úgy beszélt játékokban mintha egy papírról olvasná fel a sorokat. Mind a négy főszereplő és a mellékszereplők is legalább akkora átéléssel adják a szerepüket amekkorát elvárnánk egy jobb sorozattól. Függetlenül attól, hogy éppenséggel látjuk-e őket vagy csak animálva kerülnek a képernyőinkre. Különösen tetszett a Price kapitányt alakító Barry Sloane játéka, ami nagyon durván magával ragadott. Egyedül, amit fel tudok hozni, mint gyengeség az Nikolai (Stefan Kapicic) előadása. De ezen könnyedén túl lehet lendülni.

A hangok valami eszméletlenül csodásak a játékban. A zene is amennyi van kellemesen szólal meg, és a fegyverek hangját nagyon jól eltalálták. A beszédet is jól vették fel, olyannyira, hogy a hang effektek (emberek ordítása és hasonlók) miatt nagyon javaslom a kikapcsolt feliratokat csak rontanak a dolgokon.

Ezt a Call Of Duty-t érzethetően a kampányra építette a studio, ugyanis pontosan olyan mintha egy nagyon hosszú és interaktív filmet néznék. Viszont ettől még továbbra is azt tudom mondani, hogy minden jó kvalitása ellenére az egyik legrosszabb kifogás egy játékra, amit az idei évben láttam. Pedig játszottam a GRID-el is, ami szintén nem sétagalopp. Szóval maradjunk annyiban hogy hiába voltak jó részek a játék közben sajnos a Call Of Duty még mindig az a franchise, aminél a legfontosabb a futószalagon való gyártás és az utána való javítgatás. Semmi több. Szerettem volna, ha jobb lesz, sőt mivel rendes modern FPS már egy hosszabb ideje nem volt, egészen pontosan az Infinite Warfare óta, ezért kifejezetten reménykedtem benne. De a Modern Warfare 2019 nem más, mint egy nevetséges próbálkozás, és egy hatalmas pofára esés egyvelege. Amiben vannak jó technikai megoldások

Értékelés: 2/10

A játékot köszönjük a Magyar kiadónak a Magnew Games-nek.

brarid