NiceBoy HivePods 2

Nem csak az újdonság hatása

Kaptunk néhány hete egy levelet a NiceBoy képviseletétől, hogy bizony ezt a márkát mától hivatalosan meg lehet vásárolni a magyar boltokban is. Persze számomra egyből érdekessé vált a dolog, mert nem mással kapcsolatban érkezett a bejelentés, hanem három TWS fülhallgatóról volt szó. A TWS egy ideje hatalmas mániám, szóval kaptam gyorsan az alkalmon.

Doboz Tartalma

A készüléket a gyári csomagolásban kaptuk meg a gyártótól, és természetesen nulla felhasználással. Belül nem kapunk olyan sok mindent, mint az elsőre gondolnánk. Megtaláljuk a kis töltőbölcsőt a fülesekkel benne. Ezt egy kellemesen puha habszivacsba csomagolja a gyártó nekünk. Ezeket eltávolítva találjuk meg a leírást, amit egyszer érdemes lehet elővenni jól leírja hogyan tudjuk majd használni a különböző érintéseket a fülhallgatóval, és többek között le van írva a párosítási módba lépés folyamata is amit egyszer mindenképpen meg kell majd csinálnunk. Valamint mindezek alatt egy kis dobozkában kapunk egy nagyon rövid nagyjából 30cm hosszú USB kábelt, és talán ez a legnagyobb sajnálatom, hogy ez Micro USB csatlakozót kapott. Valamint egy nagyobb, mint a fülesen és egy kisebb, mint a fülesen készlet szilikon füldugót. Mielőtt bárminek nekikezdtem volna előtte a füleseket ki kell venni a kis dobozkából, és a rajtuk található ragacsot el kell távolítani, hogy egyszer fel tudjuk tölteni használat előtt. Ezt is többek között elmondja a leírás, anélkül nem egészen értettem volna, hogy miért jobb így szállítani őket, mint a megszokott a dobozban külön a töltőtől megoldással. Viszont az biztos, hogy így még csak véletlenül sem fognak hozzáérni a töltőtüskékhez hogy az akkumulátorral valami gond legyen mire megérkezik hozzánk.

Külső

Van kiindulási alapom amikor egy ilyen TWS fülhallgató bölcsőjének külsejét kell körbe írnom. Volt nálam teszten még az első Gear Icon X 2017-ben, valamint rendelkeztem több Galaxy Buds-szal is illetve egy 2018-as Icon X-szel. Buds esetén volt az eredeti feketéből is illetve most az Aura Glow, vagy ezüst ahogy a Samsung szeret hívni változatot használom napi szinten. Illetve láttam már élőben A Sennhaiser Momentum True Wireless-t, valamint a Skullcandy valamelyik fülhallgatóját is. Ezek nagyjából mind egyformák. Bár a Skullcandy igazából minden méretében nagyobb és emiatt kitűnik a sorból egy picit. De mégsem annyira, mint az eddig nem említett Sony WF1000Xm3 amit szintén teszteltem, sőt erről még cikk is született. De visszatérve a tesztalanyra. Egy teljesen vállalható dobozkát kapott, ami szakítva a hagyományokkal, nem lekerekített túlságosan, vagy legalábbis nem annyira, mint mondjuk a Buds-hoz kapott darab. Ezen felül nem fényes a felülete, hanem egy ilyen puha műanyag már-már gumiszerű réteg van rajta, ami miatt tapintásra igen kellemes az egész. Viszont sajnos ettől a sérülések is egyik irányból jobban láthatóak, másrészről pedig könnyebben is történnek. Méreteit nézve egyáltalán nem szörnyű, kicsit magasabb, mint amit én megszoktam ettől zsebben tartani talán nem a föld legkellemesebb dolga, de hamar meg lehet szokni. Sajnos mivel nem mászkálok annyit manapság, ezért azt tudom mondani, hogy akkor egyszer amikor kipróbáltam akkor nagyjából 15-20 perc után pont annyira nem vettem róla tudomást, mint arról, hogy amikor a Buds van a zsebemben. Elől kapunk rajta három darab zöld LED-et, amit nem egészen tudok feldolgozni, hogy miért zöld. A gyártó egyértelműen a kék-fekete vonalat próbálja a dobozzal erősíteni. De nem sem a füldugókon magunkon, sem pedig a dobozon nem sikerült egy kék LED-et sem elhelyezni. Kinyitni egészen könnyen lehet, van egy mélyedés a doboz elején így mindig tudni fogjuk merről kell megközelíteni. Mágnesesen záródik, és jól fogja a mágnes, viszont kinyitás élménye lehetne valamivel jobb is. Nem azt mondom, hogy használhatatlan mert attól igen távol áll, de nincsen benne semmi csillapítás, mint a drágább darabokban így aki túlzottan erősen próbálkozna kinyitni annak lehet, hogy kellemetlen élményben lesz része. A füleseket mások szerint kivenni picit problémás nekem nem volt vele bajom bár tény, hogy eléggé mélyen ülnek a kis lukakban úgy, hogy jól kell megragadni, de szerintem másodjára meg lehet szokni hogyan is kell megfogni ahhoz, hogy ki tudjuk venni. Az USB csatlakozót hátul találjuk, és csak itt tudjuk a dobozt és a fülhallgatókat is tölteni, nem található vezetéknélküli töltés a készülékben. Ami persze nem akkora gond, egyáltalán nem. De azért jó róla tudni. A fülhallgatókat hosszú távon is lehetséges hordani, de a szilikonok valamennyivel kisebbek, mint szeretné az ember ezeknek a lecserélése amennyiben így is belefér a dobozba az eszköz lehet, hogy hasznos mert így a testmérethez mérten nagyon mélyen kell ülnie az ember fülében és ha nagyobb fülkagylónk van akkor két három óra után már kényelmetlenebb lehet. Természetesen lehetőséget kapunk arra, hogy vezéreljük a telefon médialejátszóját a füles segítségével. Itt felvehetjük a bejövő hívást, megállíthatjuk a zenét hangerőt állíthatunk és számot léptethetünk. Elég szokásos viszont elég érzékeny a felület ezért érdemes odafigyelni hogy ne piszkáljuk a fülest, legnagyobb sajnálatomra nincsen benne visszajelzés így csak az akció sikeres végrehajtása jelzi majd nekünk, hogy igen megtörtént, amit szerettünk volna.

Belső

A párosítás folyamata nevetségesen egyszerű, miután ez sikerült utána tudjuk majd használatba venni a fülhallgatót, és használatba is akarjuk majd. Nincsen arra vonatkozó leírás, hogy a meghajtás az milyen mágnesekkel történik, viszont az biztos, hogy eszméletlenül szólnak a kis füldugók. És ugye normális esetben itt szerepelne egy az árukhoz képest szöveg, vagy valami hasonló, de nem itt. Én mindenre számítottam, szörnyűre, középszerűre, és akár elfogadhatóra is. De, amit hallottam tőle arra nem. Van olyan jó, ha bizonyos helyzetekben nem jobb, mint a Galaxy Buds ami nálam eddig ár-érték arányban az etalonnak számított. Akinek tetszik az ilyesmi az már most megnyugodhat bár van egy BassMaxx nevű technológia beépítve, ami elméletben a basszust jobban kiemeli, mint normális, de csak megfelelőre húzza az én tapasztalataim szerint. Ettől viszont az egész fülhallgató iszonytató mértékben nyerssé és jóvá válik. Bár a dinamikatartomány felfele csak bizonyos műfajokban működik igazán, de ahol megvan ott hibátlanul el vannak választva egymástól a hangok. A sztereó szeparáció pedig az egyik legjobb, amit próbáltam. Nem tudok kellőképpen eleget mondani szépet a fülhallgatóról az az igazság. Teszteléshez egyébként a legújabb megoldásunk a következő. Összeválogattam egy rakat zenét (És Skorpy segített kiegészíteni) majd ezeket begyűjtöttük egy lejátszási listában Spotifyon, inkább azért, hogy akár megosztható is legyen egymás között vagy veletek. Ha igény mutatkozna rá akkor akár más platformokon is meg tudjuk ugyanezt oldani. De mivel a Spotify-ról tudni, hogy talán a legrosszabb, ha nem a legrosszabb alapminőséget képviseli a zene streamer megoldások között ezért begyűjtöttük az összest eszméletlen felbontású flac számokban is. Ezt nem osztjuk meg természetesen mert azt nem szabad. És ezen mentem végig sokszor. A műfajaikban különböző, de többnyire a mai divatos elektronikus zenére fókuszáló lista pontosan arra való, hogy kiszűrhető legyen, hogy mennyire van egyik vagy másik alműfajba belehúzva egy fülhallgató. És azt kell mondanom, hogy sem a kategorikusan EDM-nek nevezett számokkal nem volt ilyen bajom. Minden egyes felhasznált elem hallható volt menet közben, és el lehetett különíteni a dolgokat. Egy helyen esett egy picit zavarba a fülhallgató, ez pedig az Amorphis-tól származó Silver Bride volt. Itt valamiért eltűntek az életjelek egy picit a fülesből és nagyon kimosott lett a hangzáskép, akár a Spotify-os hallgatásnál, akár a flac számoknál attól függetlenül, hogy mit csináltam a hangképszabályzóval. De a többi igazán hangszeres zene, mint a Benzin vagy a Livin on a Prayer teljesen hallgatható maradt mindenféle után húzás nélkül. Az Europop zenék, amiket a listán találunk simán jók voltak, és lehetett érzékelni igen jól az elválást az énekesnő hangja és a jóval változatosabb hangszínen üzemelő melódiának is. Igazi hibát egyik számban sem tudtam észrevenni, vagy mondjuk olyan esetet amikor recsegett volna a készülék hangerőtől függetlenül. Bár azért azt hozzá kell tennem, hogy a teszteket a Note 10+-omon végeztem közép erősségű hanggal. Amire még érdemes kitérni az az akkumulátor. Papíron 35 óra zenehallgatást tesz lehetővé a fülhallgató, ami igazából azt jelenti, hogy 7 óránként fel kell tölteni, de 5 töltésre elegendőt tud tárolni magában a dobozka. Ezt nagyjából meg tudom erősíteni, valamivel kevesebbet érünk el egyébként telefonálás közben. Ennek a jó eredménynek jórészt a Bluetooth 5.0-nak köszönhetően van lehetőség. Amihez kapunk EDR-t is.

Összegzés

Volt egy kellemetlen dolog amikor megkaptuk az első tesztkészüléket. Ez pedig a következő. Megérkezett hozzám és három óra használat, valamint néhány óra pihentetés után azt vettem észre, hogy az egyik oldala már nem szól. Viszont jeleztem ezt az ügynökség felé, ahol azt a nagyon megnyugtató választ kaptam, hogy ha a normális esetben a vásárlókkal történik ilyen nekik azonnal cserélik az eszközt, és mi is természetesen kaptunk egy másikat. Ezzel minden szép és jó. de érdemes nem eldobni a garancialevelet bármennyire is nem gyakori az ilyesmi én a Buds-ommal többet fordultam meg a Samsung Experience Store-ban mint azt bevallani szeretném. A garancia természetesen a szokásos keretek között történik ahogy minden más termék esetében, de mivel nehezen javítható a készülék, vagy talán egyáltalán nem. Ezért nem javítás van, hanem csere. Ami még jobban hangzik, hogy nem kell heteket várni, ha gondunk akadna csak leadjuk az előzőt és hozzuk el az újat. Szerintem messze a legjobb megoldás és nagyon tudom üdvözölni, hogy már ebben az árkategóriában is van olyan gyártó, aki ezt így bevállalja. Ahogy az egész fülhallgatót nagyon tudom üdvözölni, manapság így, hogy a telefonok egyre nagyobb részén nem találunk fülhallgató csatlakozót, így sajnos a végeredmény az, hogy valami fülhallgató márpedig kell. Én korábban előszeretettel használtam teljes fejhallgatókat, de azokkal csak a baj van nyáron. Aztán olyannyira megszoktam elsőre még az icon X-et aztán később a Buds-ot hogy már nem is nagyon nyúlok a komolyabb fejesemhez hacsak nem itthon vagyok és tennék vele valamit. Ilyen célra mondjuk nyári használatra, ha nem akarunk beleizzadni teljesen a fülhallgatóba akkor talán a legjobb választás lehet a NiceBoy üdvöskéje mert nem fogjuk igazán sajnálni, ha valami történik vele szóval lehet igazán jól szórakozni sportolni miközben zenét hallgatunk. Nagyon örülök, hogy megtalált minket a sajtóközlemény és remélem, ha további termékeket tesztelünk akkor majd azokról is tudok elismerően nyilatkozni. Ez így egy nagyon erős indítás volt, alig van hibája a terméknek viszont harmadannyiba kerül, amit én használok és a legtöbb ember ismer. Ha pedig más gyártókkal akarjuk összehasonlítani, akkor az ár érték arány az egekbe.

Értékelés: 9/10

A készüléket köszönjük a NiceBoy képviseletének

brarid