Taotronics Soundsurge 60

Így is lehet aktívan zajt szűrni.

Amikor kiderült, hogy érkezni fog a tesztkészülék, még azt sem tudtam igazán, hogy a gyártót hova kellene tennem. De aztán gyorsan kiderült. A gyártó ugyanabba a csoportosulásba tartozik, mint a RavPower, akiktől néhány terméket már teszteltünk.

Doboz Tartalma

A készüléket egy elég nagy dobozban kapjuk, ami egy összehajtható fejhallgatóhoz képest meglepően nagynak tűnik, viszont, ha mellé tesszük, hogy kapunk egy félkemény tokot, amiben tudjuk hordozni az eszközt. Ezen felül találkozunk még egy Micro USB kábellel, valamint egy 3.5mm-es jack kábellel is. Sajnálatos módon ezzel a mikrofont nem tudjuk használni, pedig az eszköz tökéltesen működik vele együtt egyébként. A kábelen voltam a legjobban meglepődve. 2019-ben egy fülhallgató, már nagyon javasolt, hogy rendelkezzen USB C csatlakozóval. De valahogy ez itt kimaradt. Egyébként a dobozban még van egy rövid getting started leírás is, valamint egy rakás jogi szöveg, de ezekkel nem sokat foglalkoztam.

Külső

Műanyag és műanyag jellemzik kívülről a készüléket. És bár mondjuk ez nem gond a külső borításnál mert, ha az egész készülék fémből lenne az sokakat zavarna. Így a készülék súlya mindössze 218 gramm Viszont legalább mind a készüléknek a fejpántjába, mind pedig a fülünkre ülő párnákba kifejezetten kellemes tölteléket helyzetek. Kifejezetten kényelmes volt hordani, és nem is nagyon szorul a fejünkre. A fülpárnák lehetséges, hogy nyomni fogják a fejet, ha esetleg szemüveget hordunk. De nem jobban, mint máskor.  A két fülkagylón találjuk a vezérlőket. A bal oldal kapta az USB csatlakozót, valamint a töltés visszajelző lámpát. A jobb oldalon van minden más. Az ANC ki-be kapcsoló gombja, a mikrofon, a jack csatlakozó, a bekapcsológomb valamint a hangerő/számléptető gombok követik egymást. Sajnos nem lehet a készülékkel megállítani a zenét sehogy sem. De ez még egy elnézhető hiányosság. Egyébként a nálunk járt darab, mint a képeken is látszik, fekete. De ezen kívül elérhető még Narancs, menta és ezüstszínekben is. De most inkább nézzük meg hogyan szól.

Belső

A meghajtásról nincsen sok szó, így nagyjából fogalmam sincsen, hogy milyen mágnesek vannak a rendszerben vagy hogy a membrán miből épül fel. Viszont egy dolgot most rögtön szögezzünk le. Nem véletlenül ez az egyik legolcsóbb zajszűrős fejhallgató. Ugyanis valami eszméletlenül rossz dobozhangja van. Nem tudom jelenleg, hogy a mi készülékünkkel volt e a probléma vagy az összes ilyen, de ilyen rosszat még nem hallottam pedig próbáltam már igen olcsó fülesekkel és fejesekkel is zenét hallgatni. Egyszer sem volt ennyire rossz még. Igazából kétszer sikerült a kéthetes tesztidőszak alatt lemerítenem az eszközt, mert harmadjára már nem volt erőm feltölteni. És ha mindemelett arra gondoltok, hogy akkor legalább a zajszűrés rendben kéne, hogy legyen? De nem. Sajnálatos módon akkor is tapasztaltam egy kisebb susogást benne amikor igazából teljesen csöndnek kellett volna lennie. Szerencsére a járművek zaját ki tudja szűrni kellőképpen, viszont arra nem képes, hogy ténylegesen kiszűrje a beszélgetéseket vagy legalábbis azok egy részét. De sajnos erre nem volt lehetősége, sőt inkább kiemelte azokat. Ami főleg akkor volt igazán kellemetlen amikor podcastot akartam hallgatni utazás közben. Egyszó mint száz hiába képes akár 30 órán át hangot adni magából, nem fogjuk igazán kihasználni, mert ami kijön belőle az sajnos kifejezetten szörnyű.

Összegzés

Akkor mégis miért írom meg ezt a cikket? Nos azért, hogy senki ne rohanjon el azzal az elhivatottsággal, hogy akkor ő most alig több mint húsz ezer forintért fülhallgatót fog venni. Mert nem fog ez a készülék leginkább semmire sem jó, nemhogy arra, hogy zenét hallgassunk rajta. A mikrofonja ugyan elmegy, de nem telefonálni meg az ANC képességei miatt nem lesz alkalmas. Egyszóval nem tudom mi a lényege, de az, hogy azt sem tudta megmutatni elég sokat elárul.

Értékelés: 1/10

A készüléket köszönjük a Taotronics-nak.

brarid