
Portreplikátor monitorba építve
A Philips, mint monitorgyártó nem tegnap óta van a piacon, hovatovább elég széles palettával is rendelkezik, aminek köszönhetően bárki megtalálja, amit keres. Viszont olyan terméket, mint a tesztalany talán jobbkor nem is tesztelhettünk volna.
Doboz Tartalma
A készülék ijesztően jól becsomagolva érkezett, bár azok, akik ilyen monitort vesznek majd nem így fogják megkapni ezt tapasztalatból tudom mondani. A doboz körül egy kemény kartonkeret kapott helyet, amit még a biztonság kedvéért egy műanyag pánttal is odaerősítettek, de csak hogy biztosan a teljes szállítást túlélje a készülék mellé még kapott egy elég vastag fóliázást is. De kibontva a szokásos egyszerű kartondoboz tárul elénk. Ezen van néhány fontosabb információmorzsa készülékről, de ezekről már úgyis tudunk, ha a monitort megvettük, mert tényleg a leginkább kiemelt funkciókat tartalmazza ez a rész, amik eladják a készüléket a társaihoz képest. Belül találunk egy rakás leírást, és egy kalibrációs reportot is. Eszerint az alap értékek valahol picivel 2 feletti Delta E-nél vannak. A színteret nem néztem meg, de erről majd később. Találunk még egy tápkábelt, ami szerencsére a sima három ágú asztali gépekhez is használt C14-es csatlakozó szóval azt félretehetjük, és nem kell külső dobozzal szórakozni majd. Ezen kívül egy DisplayPort-DisplayPort, egy HDMI 2.0, és egy USB C – USB C a végén egy átalakítóval, amire majd kitérek később. Természetesen minimális összeszerelést igényel a készülék, három darabban érkezik meg ugyanis. A láb egyenes része, a talp és a monitor maga külön egység, de nagyon egyszerű összerakni, a talpat egy csavarral lehet a lábra erősíteni, a monitorba pedig négy darab elég masszív klipsz segítségével ül bele, és levenni nem a föld legegyszerűbb dolga. De most inkább nézzük körbe.
Külső
Kezdem egy kis történettel, tavaly ősszel, amikor úgy éreztem, hogy most már felesleges azon gondolkodni, hogy mikor juthatok vissza az irodába, mert idén úgysem, és több mint valószínű hogy jövőre sem, akkor hirtelen kicsinek éreztem a 24 colos 1080p felbontású monitorjaimat, és gondoltam hogy fekete péntek környékén frissítek egy kellemeset. Sikerült is vennem három darab Philips monitort, két egyformát és egy különbözőt. A két szélső azok 275S névre hallgatnak és a tajvani cég irodai/felső középkategóriát képviselő családjába tartoznak. Bár a tesztelt készüléken található felirat arról árulkodik, hogy Brilliance 329P néven kellene a jövevényt nevezni, de mégis gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mint az enyémet csak nagyobb. Ez azt jelenti, hogy bár vannak rejtett kávák a felső és két oldalsó élén ezek nagyjából 6-7 mm szélesek, és egy síkban vannak a kijelzővel. Alul van egy nagyobb káva itt találjuk a meglepően átlátható, és könnyen megszokható OSD kezelőgombjait valamint az elsődleges ki-be kapcsolót. Valamint két szenzort is. Az egyik a fényerősséget hivatott mérni, és ha kell ez alapján szabályozni a monitor fényerejét, a másik pedig azt nézi, hogy ül e valaki a monitort előtt, ha nem akkor fogyasztás optimalizálási céllal minimalizálja a fényerőt, és egy pihenő üzemmódba teszi a monitort, de amikor visszatérünk, akkor automatikusan visszakapcsolja magát az általunk beállított vagy a fénymérő által mért értékekre. A láb egyenes része nem vékony vagy könnyű viszont legalább fémből készült és kis túlzással alkalmas arra, hogy leüssünk vele valakit, ha úgy hozná a szükség. A talp része viszont hatalmas több mint a duplája a 27 colos közeli rokonkészülékek méretének, cserébe olyan stabilan áll rajta a monitor hogy azt öröm nézni. Ennek a talpnak a tengelye körül forgatható, dönthető -5 és 25 fok között az egész kijelző, magassága is állítható 180 mm -es határok között, és persze akár 90 fokkal el is fordíthatjuk a monitort, ha éppen úgy tartja a kedvünk. De ha a gyári talp nem lenne elég, akkor 100×100-as VESA karra is fel tudjuk tenni a készüléket. Ehhez a csavarokat hasznos módon a gyártó az állvány csatlakozási pontja mögött adja nekünk így nem lehet vele gondunk. A súlya egyébként 12.2 KG talppal együtt míg anélkül 8.19 így nagyjából az összes manapság kapható monitor tartóra felszerelhető. A csatlakozók az alján kaptak helyet és van belőlük elég bőségesen kapunk négy darab 3.0-ás USB csatlakozót, egy darab hang kimenetet, egy RJ45-ös ha esetleg kábeles netet akarunk használni az USB C segítségével csatlakoztatott notebookon vagy asztali gépen. Ezen kívül még két darab HDMI 2.0 is van illetve egy DisplayPort 1.4 egy szó, mint száz nem lesz gondunk, hogy hogyan kötünk majd dolgokat a készülékre. Egyedül a készülék tetején találunk bármi érdekeset vagy tradicionálisan nem odaillőt. Ugyanis itt kapott helyet a kamera, mellette két infra érzékelővel is, amitől rögtön Windows Hello kompatibilis is lett a készülék, erről majd később. De most már itt az ideje, hogy bekapcsoljuk, és megnézzük, hogy mit is tud.
Belső
A készüléket egy ismeretlen IPS panellel szerelte fel a gyártó. Olyan szempontból ismeretlen, hogy nem tudni, hogy az LG, a Samsung, vagy az AU gyártotta-e a panelt, de ez leginkább lényegtelen is. A felbontás 3840×2160, vagyis 4K, ami még 32 colon mindig az a méret, amit bizony skálázni kell majd. Bár talán még a jobb megoldás mert nem megfelelő távolságból nézve viszont ide már kevés a 2560×1440 és látnánk a pixeleket. A frissítési frekvencia 60hz, ami manapság lehet, hogy kevés, de azt is észre kell venni, hogy egy olyan készülékről van szó, amit munkára találtak fel és ott a lehető lekevesebb esetben van szükség arra, hogy gyorsabb legyen a panel, vagy akár lehetőség azt kihasználni. Mint már említettem kalibrálva érkezik a monitor hivatalosan az SRGB színtérben 2 alatti Delta E értékekkel kell számolni. Ezt egyébként, ha a megfelelő színtérbe helyezzük a monitort, akkor ténylegesen tudja is. Sajnos a képeket elvesztettem, de a laborba került egy i1 Display Studio kalibráló, aminek a segítségével tudunk akár színhelyességet is mérni, és ez míg sRGB módban tudta a közel 1.8-as Delta E értéket addig a normál módban, amiben egyébként érkezik a monitort majdnem 5-ig felkúszott az érték a sárgák és a pirosak irányába. Ez nem baj egy picit melegebb színű monitort mindenki szeret és azoknak, akik nem kell, hogy színkritikus dolgokkal foglalkozzanak tetszeni is fog, mert tényleg nagyon élénk színeket kapunk így. Az is biztos, hogy ahogy a gyártó mondja a készülék képes lefedni a színtér 100%-át így akár használható fotósok vagy illusztrátorok számára, de mivel egyrészt a maximális fényerő 350 cd/m2 és semmi HDR támogatás nincsen benne, másrészt azért a REC.709-es színtérben vannak gondok és iszonyatosan eltérő színek ezért videósoknak nem ajánlom egyetlen percig sem. De a nekik ajánlható monitorok álltában nem ebben az árkategóriában kezdődnek amúgy sem. Viszont ugye a killer feature vagyis az, amiért érdemesebb ezt a monitort venni, mint bármelyik másikat, az nem más, mint a portreplikációs/dokkolós megoldása, sajnos a notebook töltési képességeit nem tudtam tesztelni, mert nem volt nálam olyan eszköz, ami tudna áramot felvenni USB C porton keresztül, viszont azt ki tudtam próbálni, hogy az USB hub az nagyjából jól működik ugyanígy az kamerával és a Windows Hello-val. A teszteléshez használt készülék a labor legújabb testbench-e volt egy Gigabyte Z270-es lappal, amin pont találunk egy ilyen csatlakozót. Sajnos párszor sikerült eldobálnia a monitort, mint USB eszköz, de ez egyrészt lehetett az alaplap hibája is, másrészt pedig lehetett a tesztkészülék monitor gondja is, mivel azzal meg tudtam oldani, hogy átváltottam a hub módját 3.2-es USB kompatibilisről 2.0 kompatibilisre, amire egyébként lehetőséget ad az OSD ezért valószínű, hogy valamit az alaplappal nem 100%-os. De későbbi tesztmodellek esetében mindenképpen törekedni fogok arra, hogy legyen egy plusz notebookunk is hozzá, amivel esetleg majd ki lehet a töltést és a DisplayPort alt módot is próbálni, amire a nem integrált videókártya miatt itt nem volt lehetőségem. A bejelentkezés a Hello segítségével egyébként nevetségesen egyszerű és gyors talán gyorsabb, mint a mai ujjlenyomat olvasós notebookokon, és mivel lézerrel működik, nem nagyon foglalkozik azzal, hogy most éppen milyen fényviszonyok állnak rendelkezésre. Kapunk egyébként két darab hangszórót is, ezek egyébként 5w teljesítményre képesek, és egészen használhatóan szólnak, hiába lehetne tele üres térrel a monitor és visszhangozhatna ettől az egész ezt valahogy mégis sikerült elhárítani, és kifejezetten jól, még ha nem is túl erősen szólnak. Arra több mint elég lesz, hogy mondjuk megnézzünk egy filmet unalmas óráinkban.
Értékelés
Nem lenne egyszerű a dolgom, ha az utolsó elérhető ára a tesztelt monitornak nem ennyi lenne, ugyanis a felszereltség elég magas, még és jól használható főleg azoknak, akik az utóbbi egy évben otthon találják magunkat és mindenáron szükségük van arra, hogy kényelmesen tudjanak dolgozni. Viszont amikor a minden áron 243 ezer forint akkor könnyű dolgom van. 4K monitort, USB C dokkolót és Windows Hello képes kamerát ennek a feléért is lehet kapni, még ha nem is egy monitorba építve. Ha csak a kényelem nem ennyire fontos szempont, vagy mondjuk nincsen helyünk ennyi mindent egy asztalon elhelyezni, akkor nagyon jó választás, de egyéb esetben lehet, hogy egyelőre másfele néznék és várnék, amíg a dokkolómonitorok kicsit elterjedtebbek lesznek, akkorra talán eljön az idő, amikor ezeket néhány százalékkal drágábban lehet majd megvásárolni, mint azokat, amikben nincsen benne a funkció. Plusz az általam tapasztalt hibák is lehetnek még a szisztéma gyermekbetegségei, én várnék még egy két generációt, mire ebben beleugrom. De a Philips egy olyan minőségű monitort tett le az asztalra, hogy ha ennek lenne egy sallangoktól mentes, sima változat azt bárkinek, aki 4k monitort keres, nyugodt szívvel merném ajánlani.
Értékelés: 8/10
A készüléket a Philips bocsátotta rendelkezésünkre a teszt idejére, köszönjük nekik.
brarid